A boka felépítésében a sípcsont (tibia), a szárkapocscsont (fibula) és az ugrócsont (talus) vesz részt, a csontokat szalagok rögzítik egymáshoz, ezek a törés során szintén elszakadhatnak.
A vizsgálatkor duzzanatot, nyomásérzékenységet észlelünk akár az egész bokán vagy csak a külső, illetve a belső oldalon. Komolyabb, nagyobb elmozdulással, esetleg ficammal járó törésnél nagyfokú deformitás alakul ki, és csontos recsegés (crepitatio) is érezhető.
A pontos diagnózishoz elengedhetetlen a röntgenfelvétel, amely segít a kezelési terv felállításában is. Leegyszerűsítve a törésfajták beosztását, a kül-, a belboka, illetve a sípcsont hátsó peremének (Volkmann-háromszög) a törését különböztetjük meg, ha pedig a kül- és a belboka egyszerre sérül, bimalleolaris, ha a tibia hátsó pereme is, trimalleolaris törésről beszélünk.
A külboka törését külön osztályozzák aszerint, hogy az alsó csúcsához képest milyen magasságban törött a szárkapocscsont (Weber-féle beosztás). A bokatörések többsége zárt, de előfordul nyílt sérülés is, ennek kezelése speciális, még nagyobb gondosságot igényel.
Az egyszerűbb, elmozdulás nélküli bokatöréseket műtét nélkül, gipszrögzítéssel gyógyíthatjuk. Ha a törött csont elmozdult, célszerű megoperálni a sérültet, mert így várható a legjobb eredmény.
A külbokát legtöbbször lemezzel vagy úgynevezett kompressziós hurokkal, a belbokát csavarokkal vagy húzóhurokkal, a sípcsont hátsó peremét csavarokkal operáljuk.
Akár történt operáció, akár nem, a rögzítés általában nem kerülhető el. Ez hagyományos gipsszel és műanyag gipsszel egyaránt történhet, a lényeg, hogy a sérülést követően egy hétig sínben van a végtag.
A gipszet csak akkor lehet zárni, ha a duzzanat megszűnt, és nem áll fenn a vérkeringési zavar veszélye. A rögzítés ideje a törés típusától függ, általában 6–8 hét.
Szintén a törés fajtája határozza meg, hogy mikor engedjük a teljes terhelést járógipszben: egyszerűbb esetekben egy hét után, máskor néhány hét tehermentesítést követően, addig a sérült mankóval jár.
A gipszlevétel utáni időszakban nagy jelentősége van az utókezelésnek, ami gyógytornából és fizioterápiából áll. A fémeltávolításra általában a műtét után 6–12 hónappal kerül sor.
