Ilyen törést nemcsak élsportolók, hanem átlagemberek is elszenvedhetnek.
Az I-es lábközépcsont (latinul metatarsus) töréseinél sokszor valamelyik ín tép ki egy darab csontot a lábközépcsontból, általában a közelebbi végén. A törés jól ábrázolható a két irányból készített röntgenfelvételekkel. Törhet a csont közeli vagy távolabbi vége, illetve a középső része.
Az úgynevezett stabil, haránt irányú elmozdulásra nem hajlamos esetekben műtétre nincs szükség, gipszelni kell a végtagot. A ferde törések elcsúszhatnak, ezért műtétileg csavarokkal vagy lemezzel kell rögzíteni őket.
A leggyakoribb az V-ös lábközépcsont törése, főleg az úgynevezett bázis területén. Ez akár egy bokarándulás vagy rossz lépés során is létrejöhet úgy, hogy a lábszárról érkező ín leszakít magával egy csontdarabot. A hírek szerint Neymarnak is ilyen sérülése volt.
Elmozdulás esetén műtétet kell végezni, ha a letört darab helyén marad, kezelhető rögzítéssel. Speciális esetekben – például élsportolóknál – az elmozdulás nélküli törés is operálható, ilyenkor műtét után, ha a fémanyag stabilan tartja a csontot, mellőzhető a külső rögzítés, és hamarabb elkezdhető a gyógytorna és a rehabilitáció.
Amennyiben konzervatív módon gyógyítjuk a sérültet, a gipsz eltávolítása után ugyancsak tornakezelés és fizioterápia szükséges, amit képzett szakemberek irányítanak.
A II-es, a III-as és a IV-es lábközépcsontok törései ritkábbak, főként direkt erők hatására következnek be. Diagnosztikájuk megegyezik az I-es és V-ös metatarsusnál leírtakkal, kezelésük többnyire műtét nélküli, csak gipszrögzítésre van szükség.
Minden ilyen esetben fontos a páciens együttműködése, ami optimális esetben lényegesen lerövidítheti a gyógyulás időtartamát.
A lábközépcsonttöréseknél szövődmény (elmozdulás vagy álízület-képződés) ritkán fordul elő. Ha gipszelünk, 4–6 hét a javasolt időtartam, ha műtét történt, a fémeket a megfelelő csontosodás után el szoktuk távolítani.
