De nézzük, milyen volt az idei felhozatal, hiszen az Égigérőnek is éppen a fenti párbeszéd előmozdítása a célja, ezért locsog állandóan építészetről. Ebben a bejegyzésben a megvalósult épületek kategória hat épületét vesszük sorra, hogy kitaláljuk, ki lett a győztes.
Egy komplett kisebb városnegyed rendbetétele volt az első pályázó, új épületek több tízezer négyzetméteren, sőt kortárs módon – az időt is jelölve, amikor a beavatkozás készült – kiegészített régiek. A pécsi Zsolnay park annyi épületet vonultatott fel, amivel már nem is volt egy súlycsoportban a többivel.
A képen új és régi találkozik, mégis kellemes ránézni, szinte olyan, mintha egy olasz kisvárosban lennénk valahol. Ennyi a tétje a kortárs fejlesztéseknek: érezni kell, hova mi kerül, mik az arányok, milyen az anyaghasználat. Kellő érzékenységgel olyat lehet létrehozni, ahol az arra sétálót nem fogja érdekelni, melyik épület mikor készült, csak egyszerűen jól érzi magát. Jobb oldalon a ház tetején van egy új szint, szemben pedig a meglévő utca léptékéhez jól igazodnak a fehér épületek. A köztük lévő kis híd tovább sűríti a házak között lévő teret. Ha az illesztés nem ilyen érzékeny, sőt érzéketlen, akkor a fejlesztést általában komoly társadalmi tiltakozás övezi. (Ez is jó párbeszédi forma lenne, de ilyenkor az építészek nem reagálnak.)
A majd ezer éve már dokumentumban is említett település, a Szegedtől 97-ben függetlenné vált Algyő új iskolája első ránézésre olyan lehet, mint egy jobban sikerült ipari parki épület, például egy autógyár központja, de többről van szó. A 20. századi modern építészet teljes arzenáljába öltöztetett épülethasábok úgy vannak csoportosítva, hogy köztük izgalmas terek keletkezzenek. Kicsit olyan az egész, mint egy finoman fegyelmezett, mesterséges kicsiny táj, el lehet képzelni, hogy itt valóban jó lesz tanulni.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!