Összegyűjtik Budapest üres ingatlanait

Internetes nyilvántartás készül, amiben Ön is részt vehet.

Őrfi József
2012. 12. 07. 12:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fenitek csak kis ízelítőt adnak a nemrég elindult gyűjtés eredményéből. A lakatlan oldalon bárki feltölthet adatot olyan üres ingatlanról, amiről tudomása van. A Kortárs Építészeti Központ kezdeményezésének köszönhetően nemsokára teljes kép állhat rendelkezésünkre a város halott részeiről, amelyek között éppúgy vannak állami, önkormányzati és magántulajdonban lévők, mint olyanok, amikről már azt sem lehet tudni, kihez tartoznak. A kihasználatlanságnak többféle oka is lehet, vannak ingatlanok, amik a rendszerváltással veszítették el funkciójukat, vannak gyárépületek, amiket a privatizációt követő szanálás miatt hagytak el, vagy egyszerűen csak csődbe ment az ott működő cég. Olyan állami ingatlanok is vannak, amiket nehezen védhető financiális okokra hivatkozva adtak el, vagy próbálnak eladni, és a távozás után nem történik semmi. A Széll Kálmán (Moszkva) téri Postapalota például magánkézben van, de a munkák még nem kezdődtek meg, az Andrássy úti MÁV-székház eladása pedig nem sikerült, annak ellenére, hogy az épületet a cég már elhagyta. A rózsadombi szálló hányatott sorsa jó példa arra, hogy társadalmi változások is okozhatják egy ingatlan vesztét. A leggyakoribb és legismertebb eset a plázaépítési hullám miatt tönkrement és felhagyott kis belvárosi üzleteké, ezeket is össze lehet most gyűjteni.

 

A lehetőség nemcsak Budapestre terjed ki, a honlapon kérik, hogy aki vidéki városokra is szeretné kiterjeszteni a gyűjtést, azt az oldalon keresztül jelezze feléjük.

A gyűjtés várhatóan komoly tanulságokkal fog szolgálni, és segít felhívni a figyelmet arra, hogy milyen értékeket hagy veszendőbe menni az ország. A szervezők megfogalmazása szerint „láthatóvá, feldolgozhatóvá és kezelhetővé válhat egy olyan probléma, amely nem csak itthon, de más országokban is egyre inkább része a városról zajló párbeszédnek”.

Remélhetőleg a diskurzusnak köszönhetően az is összeáll majd, hogyan lehetne ezeket az épületeket újra hasznosítani. Ha Ön is így gondolja, és ismer a lakóhelye közelében elhagyott ingatlant, fotózza le, és töltse fel a lakatlan.crowdmap.com oldalra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.