A tájépítészdíjra az elmúlt öt évből kiválogatott három munkával pályázhatnak azok, akiket felterjeszt valaki, és a jelölést elfogadják. Ezt követően kiválogatja az előzsűri a legjobb tíz pályázatot, majd tovább szűkítik ötre. Hogy ki pontosan az öt döntős, csak a gálán derül ki, előtte a zsűrin kívül csak páran tudják: az öt újságíró, akik a jelölteket a gálán laudálják. Így tudtam én is már hetek óta, kikért lehet izgulni, de természetesen nem tehettem közzé, így inkább csöndben hallgattam az egészről. Az előzetes hírverést azért sem éreztem fontosnak, mert tavaly annyian voltunk, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni, ráadásul a tájépítészek igazán összetartó, családias közösség, akik között magától is terjed a fontos információ.
Tavalyhoz képest más volt az idei gála hangulata. Nekem kicsit hiányzott az egyik moderátor, aki most jelöltként volt jelen (éppen őt laudáltam), hiányzott Mőcsényi professzor, és a zsűri is hajlamosabb volt a komolykodásra, mint a tavalyi. A szervezőkön is érezhető volt a fáradtság. Egy szó, mint száz, bár a szervezettséget tekintve minden gördülékenyen és színvonalasan sikerült, valami plusz hiányzott a levegőből, amit tavaly érezhető volt. Az Év Tájépítésze Díjról tudni kell, hogy igazán hiánypótló vállalkozásról van szó: a tájépítész szakma rengeteg nagy kvalitású alkotót termelt ki magából az utóbbi időben, alkotó munkásságuk elismerésére eddig azonban nem volt lehetőség. Míg az építészeknek ott az Ybl- és a Pro Architectura-díj, addig a tájépítészeknek eddig be kellett érniük az Ormos-éremmel, ami azonban nem elsősorban a munkákat, inkább az életművet díjazza. Így jött az ötlet, hogy kiosszák az Év Tájépítésze Díjat, ami szándék szerint naprakészebben, az aktuális megvalósult alkotásokra koncentrál. Az utóbbi évtizedekben egyre jobb munkákat maguk mögött tudó jelöltek nyilvánvalóan egytől egyig megérdemelnék az új díjat (sok munkájuk egyenként is), de hát csodát nem lehet tenni, díj évente csak egy van, marad a jókedv és a spontaneitás: meglátjuk, ki lesz a nyerő. Ez adta a tavalyi rendezvény varázsát, és ez hiányzott most egy kicsit. A laudációk például tavaly bevallottan befolyásolták a zsűri döntését, idén viszont – szintén bevallottan – maradtak az előzetes döntésnél, aminek a léte (mármint az előre meghozott, valószínűsített eredményé) a gála hangulatát tekintve nem túl szerencsés.
Az öt döntős – Herczeg Ágnes, Tihanyi Dominika (Új irány), Balogh Péter István és Mohácsi Sándor (s73 iroda), Gábor Péter és Szloszjár György közül az s73 lett a győztes, aki többek között a Budapest Szíve Program és a Pécs EKF kapcsán több megvalósult munkát is felvonultatott: Budapest új főutcáját és a megújult Kálvin teret a főváros lakói már jól ismerik, mindkettő hozzájuk köthető. Pécsett pedig például a Széchenyi tér megújulása fűződik a nevükhöz. Természetesen ezúton is gratulálok a győzteseknek, akik kétségkívül megérdemlik az elismerést.
