Családi ház projekt – új alapokon

Persze ez az alap nem az az alap.

Egy okát látom annak, hogy lassan hülyét csinálok magamból az olvasók előtt házunk tervezése kapcsán: ha figyelmesek, és megértik, ami az egyes tervfázisok mögött van, talán segít nekik elkerülni a hasonló hibákat. És talán rányitja a szemüket arra, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen házat terveztetnek maguknak. (A legjobb esetben ez a munka közös az építtető család és a tervező között.)

Ahogy a bevezetőben is írtam, újabb tervet készítettünk, miután az előző már hónapok óta megkérdőjelezhetetlennek tűnt, sőt elkészítettem a műszaki terveket is az engedélyhez, pedig higgyék el, nem egy szórakoztató munka. De hát meg voltunk győződve a dologról, túl kellett ezen is esni, ezzel telt hát márciusban minden szabad napom. A hónap végére készen volt a minden szakmai tudásomat magába sűrítő mű, amire aztán édesanyám – maga is építész – mondott nemet. Vannak, akik már tudják: kis házunkban két garzonlakás van, az egyik a miénk, a másik az övé, tehát őt is érintette valamennyire a dolog. A bővítés arról szólt, hogy a lehető legolcsóbban legyen plusz két szobánk, egy szülői és egy gyerekháló. Mivel árban az a legkedvezőbb, ha a meglévő padlást építjük be (nem kell alapozni például), mindössze egy lépcsőház készült volna újonnan, és mentünk a tetőtér felé. A tetőtéri szobák mellé egy kis fürdőt is álmodtunk, ami már anya lakása fölé esett volna – na, erre mondott nemet, mert nem tudta elképzelni, műszakilag hogyan lehet megoldani. Még decemberben mutattuk neki ugyan a koncepciót, állítólag jelezte is ezzel kapcsolatban a nemtetszését, de valahogy nem vettük komolyan, ő sem tette később szóvá, így alakult ki a végére a lehetetlen helyzet. Ott álltunk kész engedélyezési tervvel, csak be kellett volna adni, és hirtelen nem tudtuk, mi legyen.

Eltelt két hét, sok feszültéggel, én még le is betegedtem, aztán csak enyhültek a dolgok. Elvetettük a költözés gondolatát, helyreállt a béke és bizony nem én voltam ennek a motorja, hanem leginkább a feleségem, aki előtt ezúton is le a kalappal. Elkezdtünk földszintes bővítésben gondolkodni – fürdő nélkül nem akartunk tetőtéri szobákat –, és hamarosan, pár nap alatt összeállt az új koncepció. Itt nem a pénzt – illetve hiányát – tettük meg elsődleges szempontnak, hanem azt, hogy mire is vágyunk igazán. Így lett egyetlen új földszinti helyiségként egy konyha-étkező-nappali tér, hatalmas terasszal a panoráma felé.

Meglévő helyiségeinkből lesznek a szülői és gyerekszobák, köztük pont szerencsés helyen van a földszinti fürdő. A telek adottságai miatt részben pince is készül, ami további pluszköltség lesz. De lesz benne egy műhelyem, és lesz mellette a terasz alatt egy nyitott nyári konyha is. Az új tetőtérben hamar jött egy további szoba gondolata, amit önálló kis apartmanként képzelek el. Persze először az alépítmény csak annyira fog elkészülni, hogy rá tudjuk tenni a házat, és a tetőtér is üresen áll majd jó ideig. Az építkezés jobb esetben is évekig tart majd, hacsak ránk nem esik egy nagyobb összeg, de a végére kétségtelenül többet fog adni, mint korábbi, felelősséggel végiggondolt kis tervünk: például lesz valódi kapcsolat a kerttel.

Az új tervet beadtam tervtanácsi véleményezésre (nálunk ez kötelező, ha nagyobb lejtés van a kertben, mint két méter), kíváncsi leszek az állásfoglalásukra. Utána újra kell készítenem az engedélyezési tervet, tehát komoly csúszásba kerültünk, de hát mihez képest? Az életet nem lehet sürgetni, és a látszólag rossz dolgok is gyakran jókat hoznak magukkal – hogy két ritka nagy, mégis megélt közhellyel éljek a bejegyzés végén.