Ugye nem ilyen lesz a Váci utca?

A minap megütötte a fülemet – éppen ebéd közben –, hogy egy városvezető arról beszél a rádióban, milyen szép lesz a felújított Váci utca mediterrán hangulatban. Azóta azt remélem, hogy rosszul hallottam, aztán eszembe jutottak már megvalósult rossz példák, és elkezdtem aggódni.

Őrfi József
2013. 05. 24. 6:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Belváros Új Főutcája névre hallgató projekt egyik legfőbb erénye a visszafogott, elegáns térburkolat, ami nem zavarja a szemet, nem is hivalkodó, mégis megadja az embernek a kulturált helyen járok érzést. Sajnos nem minden közterület-felújítás ilyen mértéktartó, a XIII. kerületben például egymáshoz térben és időben is közel valósult meg két eltérő fejlesztés. Az alábbi képet a Vígszínház mellett fotóztam:

 

Az új burkolat önmagában nem rossz, de el tudok képzelni „finomabbat” is egy műemlék épület közelében. Arról nem beszélve (bár a képnek csak a sarkán látszik) hogy érdekes párosítást nyújt a feljáró macskakő burkolatával. De összességében még elmegy az egész. Kicsit továbbmenve, a Pozsonyi úton már más a helyzet:

 

Ez az a burkolat, amire nincsen mentség. Amúgy sem érthető ez a „mediterrán” mizéria a családi házakkal kapcsolatban sem, aki azt hiszi, hogy egy ilyen mű terméktől úgy érzi majd magát, mintha Firenze egyik mellékutcájában sétálna, azt nagyon felültették a termékgyártók. (Akik meg arra hivatkoznak, hogy éppen erre van igény, ezért gyártják.) Szóval öntsünk tiszta vizet a pohárba: „mediterrán” nem attól lesz egy építőanyag vagy építési megoldás, hogy ráfogják, hanem attól, hogy a mediterrán térségben található, és az ottani hagyományos építési kultúrában hosszú idő alatt alakult ki. Ez nem importálható, és nem is kell, megvan nekünk is a saját hagyományos népi építészetünk, ami tisztaságával, racionalitásával, arányérzékével, természetes anyaghasználatával követendő példát mutat ma is. (Ez sem azt jelenti, hogy egy az egyben ugyanolyat építsünk ma, hanem azt, hogy az aktuális tervezési feladatot hasonló szellemben oldjuk meg. Akár a közterület-tervezési feladatokat is.)


Ebben a kontextusban tényleg áramütésként ért a városvezető (sajnos nem jegyeztem meg a nevét) megjegyzése, aki azzal próbálta vonzóvá tenni a Budapestet eladni kívánó Váci utcai beruházást, hogy az „mediterrán” lesz. Jelenleg tényleg nem néz ki túl jól a turistákat vonzó Váci utca, és önmagában nagyon jó hír, hogy elkezdik a kiskereskedelem fellegvárának számító utca fejlesztését, de arra nagyon figyelni kell, hogy ne váljon a beruházás köznevetség tárgyává.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.