A polgármester dönti el, milyen lehet a házad

Ha nem illeszkedik a településképbe, akkor át kell tervezni.

Őrfi József
2013. 07. 27. 11:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tudták, hogy ma már az építési engedélyezési eljárást megelőzi még egy procedúra? És azt, hogy ennek során a helyi polgármester dönti el, milyen házat építhetünk? Ha rábólintott a tervre, akkor innentől a járási hivatalhoz kell fordulnunk, ott kapunk majd építési engedélyt, miután interneten keresztül feltöltöttük a terveket. A „procedúrát” úgy hívják, hogy „településképi véleményezési eljárás” és az építtető és a tervező mellett az önkormányzat is érdekelt benne.

Nézzük, a törvénymódosítás szerint ki mit tesz azért, hogy véleményezésre kerüljön a gondosan összeállított háztervünk.

Önkormányzat: „A települési önkormányzat ( ) településfejlesztési és településrendezési feladatokat lát el. ( ) A települési önkormányzat ( )elláthatja az épített környezet helyi védelmét, a helyi építészeti értékek, a településkép, a rálátás és kilátás védelmét ( ) előzetes tájékoztatást ad az ügyfeleknek a helyi településrendezési előírások tartalmáról, ennek keretében javaslatot tehet a telek beépítésének feltételeire a településkép és az építészeti örökség megóvásával és minőségi alakításával kapcsolatban” a fentiek teljesülése érdekében pedig „szakmai konzultációt biztosít”.

Tehát az önkormányzat elég nagy szabadságot kapott. Nézzük, kin keresztül élhet javaslattételi jogával:

Polgármester: „A települési önkormányzat polgármestere jogszabályban meghatározott esetekben és módon ( ) véleményt adhat a jogszabályban meghatározott építésügyi hatósági

engedélykérelemhez. ( ) Véleményének kialakításához az önkormányzat rendeletében meghatározottak szerint kikéri az önkormányzati főépítész vagy a helyi építészeti-műszaki tervtanács szakmai véleményét.”

Tehát a véleményt a polgármester nem egyedül hozza meg, ami szakmailag erősen megkérdőjelezhető lenne (miért értene jobban a házunkhoz egy helyi politikus, mint leendő lakói és az építész, aki tervezte?) hanem a főépítész illetve az építészekből álló tervtanács. Településünkön például olyan rendeletet hoztak, ami szerint 300m2 összes alapterületnél kisebb terv esetén a főépítész, ennél nagyobb épületről a tervtanács mond véleményt a polgármesternek. De ki ez a főépítész, és mit tehet meg?

 

 

Főépítész: „Önkormányzati ( ) főépítész: a helyi önkormányzat településrendezési, valamint e törvényben meghatározott egyéb építésügyi feladataival kapcsolatos döntéseit előkészítő személy. ( ) A települési önkormányzat ( ) az építésügyi feladatát ( ) önkormányzati főépítész, illetve főmérnök közreműködésével látja el.”

Ebből nem lettünk sokkal okosabbak, mit tehet a főépítész és mit nem. A gyakorlatban azonban kötelezheti az építtetőt például arra, hogy földmérőkkel méresse fel a telkét (bővítés esetén a meglévő házat is) mielőtt beadja a tervet, ami nem kis költség, hiszen 40 ezertől kezdődik az ára, de 100 ezer feletti összegről is hallottam már. A főépítésztől tudtuk meg azt is, hogy a bővítésünkhöz kötelező a településképi véleményezési eljárás, ami időben is komoly csúszást jelentett: első megkeresésünkre többszöri e-mail küldést és telefonhívást követően is egy hónap után érkezett válasz, és abban is kiegészítéseket kért, többek között az említett geodéziát és egy utcaképet, ami a szomszéd házakat is tartalmazza. Kérelmünket végül 3000 forint illeték befizetése mellett, tervek csatolásával a héten leadtuk, a törvény szerint 15 napon belül adhat – hivatalosan a polgármester, valójában a főépítész – véleményt „az illeszkedési követelmények teljesítéséről”.

A tanulság az, hogy engedélyeztetés előtt érdemes bemenni a helyi önkormányzathoz, és tájékozódni az engedélyeztetés során várható ügyintéznivalókról, hogy ne érjenek minket meglepetések a tavalyi építésügyi törvénymódosítást követően.

Akit részletesebben érdekel a dolog, a törvénymódosítás szövegét itt érheti el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.