A magyar mérnökök üzenete

Megtartotta II. Nyári Szabadegyetemét a Magyar Mérnök Együttműködés Egyesület.

Valljuk be, csendes többségként: nem szeretünk dolgozni. Aki olyan szerszámot lát, aminek nyele van, hanyatt-homlok menekül. Ülőmunkánkból autónk egyenesen a fotelig visz, ahol valahogy átvészeljük az alvásig lévő időt. Nekem ez az életforma, amiből egyelőre kitörni sem tudok, olyan visszereket termelt a lábamra, amiket műtétel kellett kivenni, mielőtt valami komolyabb bajt okoztak volna. Ebből a szempontból a Magyar Mérnök Együttműködés Egyesület hétvégén rendezett szabadegyeteme sem hozott komolyabb változást az életembe, 27 előadást hallgattam végig másfél nap alatt egy széken feszengve, esténként pedig levezetésképpen beültünk sörözni, hogy tovább beszélgessünk a mérnökök pillanatnyilag nem túl rózsás helyzetéről. A hallgatóság becsületére legyen mondva, a többség rezzenéstelen arccal, végig feszülten figyelt az előadások alatt, nekem kellene már csak megtanulnom nyugton maradni, de akkor folyton azt képzelem, hogy pang a lábamban a vér, és emiatt fel szeretnék állni.

A feszült figyelemre minden oka megvolt a résztvevőknek: a teljes ágazatot lefedő neves előadók összefoglalták a magyar építőipar helyzetét és a mélypontra vezető okokat. Többen aggodalmukat fejezték ki a jövőt illetően, és kritikákkal is illették az elvileg éppen az építőipar megújulását segíteni kívánó új törvényeket és rendeleteket is. Becsülettel végigjegyzeteltem az összes, sokszor éppen az ágazati szereplőket is önkritikával illető előadást, ebből csemegéztem ki a kedves olvasóknak az alábbiakat okulásul:

„A mérnök a társadalom elhivatott tagja”, de ma (egy jól fizetett múzeumigazgató szerint) Magyarországon nincs is szükség jó mérnökre. Ez ellen ki kell állni, és „megértetni mindenkivel, legyen akármilyen nagy ember” a következőket: az építőiparnak önálló minisztériumra, de legalább egy koncentrált, nagy államtitkárságra van szüksége ahhoz, hogy a GDP-ből nagyobb részt tudjon vállalni. Az új törvények és szabályozások (egyelőre) nehezen átlátható jogszabályi környezetet teremtenek, ami várhatóan az ágazat további rövid távú gyengélkedését hozza magával. Több előadás is részletesen elemezte és bemutatta az új szabályozást, a megváltozott jogköröket.

A további előadások olyan témákról szóltak, hogy egyre nehezebb kellő számú tanulót találni, aki hajlandó egyáltalán megtanulni egy szakmát, pedig például a magyar bádogosoknak világbajnokuk is van. A tetőfedő szakmában viszont tankönyv sincs, és az ácsok a láncfűrész mellett a vésőt már egyáltalán nem ismerik. A Tető Építők Egyesülete a vállalkozásokat szeretné bevonni a szakmunkásképzésbe, ahol nyolc éves képzést terveznek Nyugat-európai mintára (3 alap + 5 év mesterképzés). A Lakásvásár elnöke az építőipar beindítására átfogó lakásprogramot javasolt, mert bár van pár ezer üres lakás az országban, de sajnos a meglévő állományból félmillió gyakorlatilag lakhatatlan állapotban van.

A Magyar Építész Kamara előadója arról számolt be, hogy a német díjszámítási rendszer honosításán dolgoznak. Egy neves közgazdász meglepő adatokat hozott: az EU-ban Magyarországon a legalacsonyabb az egy foglalkoztatott által megtermelt érték, szemben például Szlovákiával, ahol ez több mint duplája. Az előadó kedvezményes ÁFA-kulcsot, ennek következtében a fekete- és szürkemunka visszaszorítását, a vállalkozások hozzáadott értéknövelését, és fenntartható közbeszerzéseket javasolt.

Kritika illette a Nemzeti Energiastratégiát is, amiért az túlzott arányban támogatja az atomenergia jövőbeni felhasználását, mikor Magyarországon egy átlagos vidéki területen a teljes élethez szükséges megújuló energia ötszöröse áll rendelkezésre.

Az építőipar megújulását szolgálták azok a tapasztalaton alapuló javaslatok, amelyek többek között a pécsi Science Building tervezése és építése során merültek fel. Összegző jelleggel elhangzott olyan megjegyzés is, hogy nincs érdemi kommunikáció a szakma és a politika képviselői között.

Koósz Mátyás, az Egyesület elnöke zárta az előadások sorát, aki rövid beszédében strukturális változásokat sürgetett. A Magyar Mérnök Együttműködés Egyesület az ágazat problémáiról komplex elemzést készít, és ezek mellett egy Fehér könyvben a szükséges megoldási javaslatokat is összefoglalják. Ez a készülőfélben lévő anyag alapja lehet azoknak a jövőbeni jogszabályoknak, amik valóban beindíthatják a magyar építőipart, de az is elhangzott, hogy semmilyen jogszabály nem elégséges, ha mi magunk nem akarunk jól teljesíteni.

Koósz egész pontosan így fogalmazott: „A tőlünk fejlettebb országokban a civil szerveződésekben nagyságrendileg többen vesznek részt mint hazánkban és azok sokkal hatékonyabbak is. Ott azért épül egy kerékpárút, mert egy helyi közösség ezt kiharcolja. Nálunk azért, mert EU-s támogatást adnak rá. Tehát a változás egyik alapfeltétele az is, hogy mérnöktársaink sokkal aktívabban vegyenek részt a civil mérnök szervezetek munkájában, és sokkal hatékonyabban képviseljék a szakma érdekeit, a szakmaiságot. Kicsit olyan az építőiparunk is, mint Ricardo Moniz szerint a magyar foci: önbizalomhiány van, nem hisznek az álmaikban és személyiségi gondok is vannak. Tanuljunk meg kiállni érdekeinkért, ez az első feladat!”