A verebek azt csiripelik, a Városligettel kapcsolatos fejlesztési ötletek Baán Lászlóig nyúlnak vissza. A Szépművészeti igazgatója korábban nem látott lelkesedéssel és profizmussal írta fel a nemzetközi térképre az általa irányított múzeumot. Egymást érték a tömegeket vonzó kiállítások, e sorok szerzője sem volt rest alkalomadtán órákat ácsorogni a múzeumot övező sorokban. Baán László lendülete azonban nem állt meg itt, ő mert nagyobbat álmodni. A verebek azt csiripelték, hogy folyamatos fejlesztéseken törve a fejét, a Szépművészeti lépcsőjéről körülnézve szeme a Hősök terén is túl lévő világra pillantott, és a Műcsarnok mögött meglátta az 56-osok terét. A külsejükben nem feltűnő, barnás tollazatú kis madarak szerint Baán László balra nézve, az M3-as felhajtó látványától sem zavartatva magát a Városligetet is látta felsejleni, és lelki szemei előtt megjelent egy új város, amiben csak múzeumok vannak, amibe ide jár fél Európa. Elég kopott ez a terület, ráfér amúgy is a rehabilitáció – gondolta a múzeumspecialista szakember. Az ötlet magas körökben is kedvező fogadtatásra talált. Ehhez kellett az is, hogy több múzeumunk is vitatható, de sok mindenre jól használható helyszínen van, így volt miből válogatni, mik kerülhetnek ide. A téma körül a csiripelő verebeket is túlszárnyalóan lelkes csapat szerveződött, majd megszületett a döntés: megvalósítjuk! Hogy a csapat kikből állt, nem tudni pontosan, bár sejthető, az építészek, bocsánat, az Építészek kimaradtak belőle. Ennek számos oka van. Egyik ezek közül, hogy az Építészek jó magyar emberek, akik közül kettő egyszerre legalább három álláspontot képvisel. Ennek következtében szervezettségük is hagy némi kívánnivalót, egységes fellépés híján pedig nehéz érdekérvényesíteni. A csicsergő verebek szerint azonban az állam vezetői politikusok, akik általában ügyes stratégák, így nem véletlenül vannak pozícióban. Tevékenységük fő része éppen abban merül ki, hogy döntéseiknek érvényt szerezzenek, és lehetőleg ők döntsenek, ne más. Szerepük nem azonos a Kulturális Karitatív Szolgálatéval, és rálátásuk egyes kérdésekre bizony korlátozott. Így a Városligettel kapcsolatos döntéseket sem elsősorban városstratégiai, városfejlesztési, közlekedésszervezési, környezetvédő, és főleg nem építészeti szempontok alapján hozták meg – legalábbis ezt csiripelik. A döntést mérlegelve sejthető, hogy gazdái őszintén lelkesek arra, amit kitaláltak. Valóban azt gondolják, hogy a sok egymás mellé tett múzeum erősíti, és nem kioltja egymást, és hogy a fejlesztés rengeteg turistát vonz majd. Nem ismerik azokat a városfejlesztési elveket, amik szerint elsősorban a legleromlottabb állapotú, és funkciójukat már teljesen elvesztett területeket kell rehabilitálni és fejleszteni ahhoz, hogy egységnyi pénzből a legnagyobb hatást érhessük el – a még működő Városliget, bár nincs a topon, nem tartozik ide, a Duna mente elhagyott ipari területei sokkal inkább. Nem biztos, hogy hallottak arról – a verebek által is csiripelt – szempontról, hogy minden fejlesztésnek komplexnek kell lennie: a szükséges kapcsolódó funkciókat is tartalmaznia kell ahhoz, hogy a környezetében meglévő infrastruktúrát ne terhelje túl. Lehet vitatkozni arról, hogy a Városliget zöldterülete csökken-e vagy növekszik a beépítések hatására, hogy a szorosan egymás mellé tett épületsor, vagy a ligetben elszórtan elhelyezkedő épületek települnek-e rá intenzívebben a zöldfelületekre. A téma komplexebb annál, mint amennyire az a köz számára ismert kommunikáció alapján szakmailag végig van gondolva – és ez bizony az összefogásra és erős érdekérvényesítésre képtelen építészek, pardon, Építészek felelőssége is.
Azt csiripelik, hogy ez az összefogás megvalósítható.
