Ez pedig így szól: „Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy a belföldi székhelyű tervező által vállalt építészeti-műszaki tervezési tevékenység ellátásáért felszámítható tervezési munkadíj eleme tekintetében a legalacsonyabb és a legmagasabb iránydíj meghatározásának módszerét rendeletben állapítsa meg.” ÉTV 62.§. (1c)
A fent megfogalmazott törvényrészlet értelmében tehát nemsokára várható, hogy a kormány maximum- és minimumdíjazást állapítson meg, vagy legalábbis javaslatot tegyen rá, mi alapján számoljanak munkadíjat. Gondolom, a kedves olvasók többsége nem azon aggódik éjjel-nappal, hogy mennyi pénzt keresnek szegény építészek. Mégis, most, hogy a kérdés aktuálissá vált, érdemes elgondolkozni rajta, mennyi is lehetne az annyi, és hol tart ez a hajdan jól csengő nevű, mára kissé elaggottnak tűnő szakma.
Addig is: tudják-e Önök, hogy az Építész Kamarának van egy ajánlott díjszámítási táblázata? Ilyen összegek szerepelnek rajta, mint hogy az önálló építésztervezői tevékenységet folytató építésztervező 101 455 forintért dolgozzon egy nap. Vagy hogy a kiemelt vezető építész tervező bizonyos esetekben legfeljebb 380 455 forintot vihet haza egy napra.
És azt tudták-e, hogy a valóságban ennyi pénzért gyakran nem napokat, hanem hónapokat dolgoznak a kollégák?
Valami nagyon nem fedi itt le a valóságot. Induljunk ki az első összegből, ami még szintén nagyon magas, hacsak nem az Acapulco-öböl összes, falatnyi ruhával takart lányának éves tartásdíját akarja megkeresni valaki. Százezer per nap. Persze nettó, a megjegyzés szerint áfát nem tartalmaznak a javasolt összegek. Az annyi mint havi három misi. Na jó, kettő, pihenni is kell. Az igen, még a politikusok is megirigyelhetnék. A jól hangzó számot persze finomítja, hogy a vállalkozónak rengeteg közterhet kell fizetnie, messze nem ennyi marad a bérként kivehető végösszeg.
Nem tudom, hol tart a folyamat, nyilván egyeztetnek az érintett szakmai szervezetek a kormánnyal a kérdésben, és mindenki nagyon ért ehhez, de azért csak remélni tudom, hogy nem ezeket a számokat viszik a tárgyalóasztalhoz.