Mindenki életében vannak olyan szálak, amelyek látszólag függetlenül futnak a többitől, mégis foglalkozunk velük, mert feladatul kapjuk őket. Nekem ilyenek a kápolnák. Amelyeket – bár évek óta javarészt újságírásból élek – korábban egymás után hozott az élet elém, mint tervezési, építési feladatot. Jelen pillanatban három plusz egy kis templom áll készen, amelyeknek elkészültében részt vehettem tervezőként, majd építőként. Ezek között volt egy, amit készen még nem láthattam, egyet pedig évekkel ezelőtt vihar tépázott meg, és azóta nem tudtam, milyen állapotban van. Most kapóra jött feleségem javaslata, így keletnek fordítottam a kormánykereket, irány Kállósemjén és Gyimesfelsőlok.
Hagyják a térképet, az előbbi Nyíregyháza és Nagykálló után, de még Máriapócs előtt van, utóbbi pedig Székelyföld és Moldva között, a Tatros folyó mentén, a Kárpátokban. És nemcsak ez utóbbi a szó szerint Isten háta mögötti hely. Kállósemjénben ugyanis nem a faluban áll az oda felépített kápolna, hanem onnan még vagy tíz kilométerre, az Újfalurét nevű tanyabokor szélén lévő temetőben. Kállósemjén-Újfalurét híres összesen vagy tíz házáról, az itt született tüdőgyógyász-professzorról, Szilágyi János bácsiról, és a száraz időben jól járható homokos, elágazó útjairól, amin tuti mindig rossz irányba kanyarodik az ember. És most már kicsit az itt álló kápolnáról is, ami a görög katolikus zarándokútnak évről évre állomását képezi.
Ilyenkor kitakarítják a kis templomot, beteszik az oltárképet, és talán felnéznek a torony tetejére, ahol a lélekharang fölött éppen szárnyra kel egy galambmadár. A vihar – ami ott élő barátaim szerint kétezer hektár erdőt fektetett le – nem bántotta nagyon a kápolnát, amit még éppen a fent említett János bácsi kérésére építettünk fel 2007-ben. (A professzor Makovecz Imrét kereste a kéréssel, aki a tervezést a vándoriskolások között pályázatnak kiírta. Ezen végül az én mórickarajzaim lettek a befutók, így aztán itt töltöttük a nyarat és önerőből építettük fel a kápolnát műegyetemista építészhallgatókkal, barátaimmal és pár vándoriskolással.) A szárnyakról ugyan hiányzik három-három deszka legfelül, egy-kettő kissé kócosan áll, a deszka színe is beérett, de más baj nem nagyon látszik. Viszont nagyon fel kellene mászni, megnézni a bádogozást, mert a hívogató célzást megértve galambok fészkelnek odafent, és év közben a fészekből kihulló dolgokkal tele van a kápolnapadló. Ahol lukas, ott be is ázik, így a látogatást követve bementem az önkormányzathoz, és megbeszéltük, hogy amit lehet, rendbe teszünk majd a nyáron.
Másnap egész nap vezettem Erdélyen keresztül Gyimesfelsőlokig. Tavaly óta van csak jogsim, nem jártam még erre, és a GPS-t sem sikerült beüzemelnem, úgyhogy sikerült a legforgalmasabb úton mennem, és minden város centrumán áthaladnom. A nem szokott kiképzés után remegő lábakkal szálltam ki a célállomás előtt, még szédültem is, de Tankó Béla barátom (az itteni kápolna ötletgazdája és felépítője) és felesége nem hagyott időt a sopánkodásra, gyorsan pálinkát és töltött káposztát diktáltak belém, amitől egyszerre eltűnt a 750 kilométer távolság, ami mögöttem volt, és máris otthon éreztem magam. Mivel későre járt, csak másnap jutottunk fel a Görbepataka végén álló, alaprajzával egyszerű gyimesi mintát formáló, kéttornyú fakápolnához.
Amit nagyon szépen megcsináltak. Bár négy kápolnát terveztem (az elsőt még Makovecz Imre mesteremmel Pilisszántóra, egyet pedig Vas megyében a szelestei kastély arborétumába), csak az első három építésében vettem részt. A gyimesi kis templom túl messzinek bizonyult, így a rajzokat otthagyva csak abban bízhattam, amiket megbeszéltem Bélával. Három éve jártam ott utoljára, akkor már zsindely fedte az épületet, de még sok minden volt hátra. Most teljesen készen van, precíz munkát végeztek a székely ácsok és a magyarországi barátok, akik többször is kimentek a befejező munkákat elvégezni.
A lakott terület végén álló kápolnát szintén évente egyszer, Szent Benedek napján látogatják. Azért ekkor, mert 2008-ban ezen a napon jég verte el a határt, és a szentnek ajánlott templommal a védelmét kérik, hogy többet ne forduljon elő. Ilyenkor százával állnak itt a gyimesi, tízesével a magyarországi emberek, hogy részt vegyenek a szentmisén.
Hazafelé jóval egyszerűbb utam volt. Nyugodtabb is voltam a kápolnák sorsa felől, jobb útvonalat is találtam. Mikor megérkeztem, a családdal még átmentünk a szomszéd faluba, Pilisszántóra, hogy amennyire lehet, teljes legyen az út. Legközelebb Szelestére megyek majd, de oda már a családdal. Zsuzsa, a kastély üzemeltetője, egyúttal a kis kútházból átépített fogadalmi kápolna gazdája ugyanis mindig szívesen lát szállással, étellel, és a minden bajra jó gyógyvizükkel. És hát amilyen disznó az ember, érdekes módon ide sűrűbben járok vissza, csak a másik irányba voltak évek óta húzódó adósságaim.
