Ahhoz, hogy ne csak elszálljon velünk az élet, hanem abban jelen is legyünk, nem árt, ha ragaszkodunk pár dologhoz. Én például, már felnőtt emberként, egyszer azt vettem a fejembe, hogy építész leszek. Azóta el is végeztem minden iskolát, megszereztem minden jogosultságot és képesítést, és most, ha megkérdezik, mivel foglalkozom – bár igazi térségi túlélőként újabban többet írok és építek, mint tervet rajzolok – azt mondhatom végre: építész lettem.
Ezt az építészséget a magam egyszerű módján úgy képzelem el, hogy az elmúlt tizenpár év alatt megszerzett tudásommal felvértezve, a megrendelők igényeit alaposan kikérdezve, terveket készítek, majd azokat engedélyeztetem. A tervben foglalt épület felépítését pedig levezényelem. Vagy kivitelezőként, vagy tervezői művezetésben, vagy műszaki vezetőként, ellenőrként. A lényeg, hogy az épüljön meg, amire az adott családnak vagy más megrendelőnek valóban szüksége van. A fenti munkával megkeresett pénzzel pedig etetem a saját családomat.
Ez a fenti gondolatmenetem azonban pár dolgot feltételezne. Az egyik, legfontosabb, hogy legyen megrendelő. Olyan, akinek pénze van, amiből házat épít. Olyan, aki építészt akar fogadni, és azt meg is tudja fizetni. Aki úgy gondolja, hogy a házát nem neki kell kitalálnia, mert arra van az építész. Ez feltételezné a következőt, hogy az építészt és tudását tisztelet övezze. Ez pedig az újabbat: azt, hogy az építésznek valódi, életszerű, szellemi és gyakorlati tudása legyen.
Ez utóbbi kapcsán azonban igen sok az ellenvetés. Például az, hogy sajátos magyaros adottságként az építész és lehetséges megrendelője legtöbbször eleve konfliktusban van, legalább világnézeti – és ebből fakadóan esztétikai – szempontból. Eltérő vagy hiányos háttérműveltség esetén a helyzet feloldása szinte lehetetlen. Ezt nem fejtem ki részletesebben, az építészek nem-építészek közötti, meglévő ellentétről egy nemrég megjelent írás megteszi helyettem, ráadásául típusokba is sorolja mindkét oldal jellegzetes képviselőit.
Ellentmondás esetén tehát nem várható, hogy azt a bizonyos tudást elismerjék, és igényeljék. Ehhez társul, amit egy kollégám fejtett ki nemrég saját oldalán: sok építész sajnos nem rendelkezik valódi gyakorlati ismerettel. Tervezőirodában ülve nem lesz rálátása arra, hogy mit hogyan kell összeépíteni, ahogy arra sem, mi mennyibe kerül. Így nem tud valódi segítséget nyújtani megrendelőjének, pláne, ha valami félreértett szempont miatt gyakran öncélúnak tekinthető esztétizálás vezérli.
