Én balga ugyanis igent mondtam arra a felkérésre, hogy nem látogatnám-e végig az összes létező Ybl-épületet, és nem írnék-e róluk egy-egy rövid írást, ahogy 2007 óta rendszeresen teszem éppen aktuális épületek kapcsán. Könnyed kis eszmefuttatások kellenek, az utazást fizetik, vagy száz épület ugyan, de nem nagy ügy.
Az, hogy igent mondtam, jól mutatja, hogy a realitásérzékem kábé a nullával egyenlő. Igaz, előtte megnéztem az országtérképet és összevetettem a kézhez kapott listával, hol vannak ezek az épületek. Úgy tűnt, négy-öt úttal végiglátogatható a fele, a többi meg úgyis a fővárosban van, azt meg majd végigsétáljuk. Timár Sári a fotósunk, ő jön velem, megörökíti, melyik milyen állapotban van, aztán kész. Az elkészült anyagból könyv lesz, kiadjuk, legalább mindenki láthatja, mit jelent ma Ybl munkássága, mennyire fontosak ezek az épületek ma, melyikben mi van, milyen állapotban vannak, mennyire becsülik meg, stb. Az ötlet jó volt, és a bicentenárium miatt aktuális is, ráadásul kiskorom óta abban a hitben ringattam magam, egyszer úgyis könyvet írok, hát miért ne? Van rá pár hónap, gondoltam tavaly ősszel.
De nagyon rápacsáltam, ahogy mondani szokás. A könyvet jövő héten foghatom először kezembe, és nem azért, mert egy éve lebénult volna a karom, vagy valami ilyesmi. Nem, jól sejtik, csak most lettünk készen. Időközben ugyanis előjött pár dolog, amire kezdetben nem gondoltunk.
Mint például arra, hogy a kezünkben tartott – egyébként több közkézen forgó listából összegyúrt – lista még mindig korántsem teljes. Így többször előfordult, hogy úgy mentünk el egy-egy, Pesttől több száz kilométerre lévő falu mellett, hogy nem tudtunk róla, ide is vissza fogunk még jönni. Ahogy úgy általánosságban nem tudtunk arról sem, hogy a neves építész életműve minden igényt kielégítően bizony még nem lett feldolgozva, és eddig nem igazán vette senki a fáradtságot, hogy minden épületet végiglátogasson. Mi voltunk az elsők, akik a teljesség igényével az összest látni akartuk.
És akkor jött a vita, melyik az, ami tényleg Ybl-épület, és melyik nem. Volt, amiről mindenki azt gondolta, de a legújabb kutatások szerint mégsem az. Volt, amely szerepelt egy-egy listán – de miután láttunk több tucatot – azt mondtuk, ez kizárt, hogy Ybl legyen. És volt olyan is, ami nem szerepelt listán, de valamely információt mégis szereztünk róla, és meg kellett nézni, hogy valóban az-e vagy sem.