És az az igazság, hogy éppen erről szól napjaink építészete. Mindenki szeretne építeni, nyomot, jelet hagyni maga után. De nem mindenkinek lehet. Az alkotás jogáért komoly verseny zajlik azok között, akik átélik ennek jelentőségét. Hadid erős induló volt ebben a versenyben, jeleket hagyott maga után világszerte.
Nem tudom, hova jutott volna, ha nincs napjaink számítógépes segítsége a tervezésnél. Az biztos, hogy Hadid az elsők között és a legmagasabb szinten élt ezzel lehetőséggel, és kiaknázta azt. Teljes szabadságot kapott az élettől az alkotáshoz. Sikerének egyik titka éppen egyszerű és önfeledt alkotókészségében rejlett.
Nemrég beszélgettem egy kedves barátommal arról, hogy minél több mindent szeretne állítani egy építész a tervével, annál inkább beszűkíti ezen állítás elfogadóinak körét. Célzottan persze hatékonyan lehet megszólítani ilyen módon egy jól behatárolható közösséget, de a megszólítottak köre véges lesz. Ha az építész nem akar állítani semmit, jobb esélye van a széles körű elfogadottság felé.
Persze csak akkor, ha tehetséges. Ha képes arra, hogy a belsőjéből előtörő minőségeket ne korlátozza, szabadon engedje. Makovecz egyszer így fogalmazott erről a hozzáállásról: „úri jókedvéből alkot”. Hadid éppen így tett. Éles-hegyes, majd kavargó, lágy formái felett lehet vitatkozni, de nem igazán érdemes. Rossz nyomon voltam, mikor érteni próbáltam műveit korai munkáinál járva. Most azt gondolom, nem akart ő magyarázni semmit, csak építeni. Teret adni a látomásnak, szembemenni a nehézkedéssel minden áron.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!