Disznó lesz a hivatalos arca

Disznószépségverseny is lesz az idei, pénteken kezdődött Békéscsabai Kolbászfesztiválon – közölte a fesztiváligazgató pénteken.

WA
2011. 10. 28. 12:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hégely Sándor elmondta: a disznók fotóira a Facebookon és a Csabai Kolbászfesztivál honlapján lehetett szavazni, és a győztes malac a jövő évi fesztivál hivatalos „arca” lesz.

Az idei kolbászfesztivál immár hagyományosan a szárazkolbászok versenyével kezdődött. Az idén a kistermelők és a magánszemélyek 67 vastagkolbászt neveztek be a versenyre, s a győztes kolbász a kistermelők számára akár üzleti sikert is hozhat, hiszen az üzletekben megjeleníthetik a „fesztivál kolbásza” elismerést is.

A fesztivál idei legjelentősebb eseménye ismét a szombat délelőtti kolbászkészítő verseny lesz, melyen több mint 500 csapat méri össze a tudását. Másnap pedig a töltöttkáposzta-készítők, és most először az egyetemisták mérik össze tudásukat.

A városi sportcsarnok megközelítését segíti a Körös Volán Zrt. meghosszabbított helyi és helyközi járataival, de a MÁV-Start Zrt. is 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a kolbászfesztiválra utazóknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.