Foci-vb után dizájnfőváros

A dél-afrikai Fokváros lesz a formatervezés világfővárosa 2014-ben.

WL
2011. 10. 29. 6:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Dél-afrikai Köztársaság festői szépségű városa az írországi Dublint, valamint a spanyolországi Bilbaót utasította maga mögé a versenyben, és ezzel az első afrikai város lett, amelynek odaítélték a megtisztelő címet. Győztes pályázatában egy olyan különleges városképet vázolt fel, amelyben a formatervezés kapta főszerepet.

A hivatalos eredményhirdetésre a héten került sor a Nemzetközi Dizájnszövetség (IDA) tajpeji kongresszusán. A dizájnfővárosi cím birtokosaként Fokváros egy éven át tartó programsorozatnak ad majd otthont 2014-ben, a formatervezés társadalomra, gazdaságra és kultúrára gyakorolt hatására összpontosítva.

A város polgármestere, Patricia de Lille a helyi lakosság és az afrikai kontinens nevében vette át a díjat. Mint elmondta: 2014 a húszéves demokrácia megünneplésének éve lesz. „A formatervezés világfővárosi címének megpályázása és megnyerése segített összehozni a különböző kezdeményezéseket, és ráébresztett bennünket arra, hogy bármilyen formájában jelenjen is meg a tervezés, ha összeadódik, akkor emberi és városfejlesztési eredményeket érhetünk el vele” – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.