A felmérés szerint átlagosan naponta 560 métert tesznek meg gyalogosan az osztrákok. Éves szinten tavaly fejenként 205 kilométer volt az átlag, míg tíz évvel korábban még 227 kilométer. Minden tizedik alkalommal egy kilométernél rövidebb útra ülnek gépkocsiba.
Az Osztrák Közlekedési Klub szerint a gyalogszerrel megtett távolság csökkenésének az az oka, hogy egyre kevesebb az üzlet a városok központjában, és egyre több a települések szélén, a bevásárlóközpontokban. „Ha az utak mellett nincs járda és egyúttal egyre nagyobb a gépkocsiforgalom, akkor nem csoda, hogy a vidéki településeken rövid utakat is autóval tesznek meg” – összegezte a tapasztalatokat a VCÖ.
Szakértők szerint aki más testmozgást nem végez, annak legkevesebb napi 2,5-3 kilométert ajánlott gyalogolnia – figyelmeztet a közlekedési klub. A szervezet „gyalogosbarát” közlekedési intézkedéseket szorgalmaz, vagyis több és szélesebb gyalogjárót az utak mellett, sebességkorlátozásokat, több gyalogos- és vegyes közlekedési zónát.
A Kurier című osztrák napilapban ismertetett európai uniós felmérés szerint az osztrákok 8 százaléka gyalogol napi rendszerességgel, ezzel a 23. helyen állnak a 27 tagú EU-ban. Az uniós átlag 13 százalék.