Már hétmilliárdan vagyunk

Az oroszországi Kalinyingrádban, éjfél után 2 perccel született meg hétfőn a Föld 7 milliárdodik polgárának tartott kisfiú. A bolygó népessége 2027-ben már nyolcmilliárd lehet.

PR
2011. 10. 31. 8:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egészséges újszülött, aki a Pjotr nevet kapta szüleitől, 3600 grammal és 50 centiméterrel, éjfél után két perccel jött a világra – jelentette a Rosszija 24 hírcsatorna. A hírt megerősítette az ITAR-TASZSZ hírügynökség, amely szerint az orvosok és az ENSZ szakemberei rögzítették a születés tényét.

Az immár háromgyermekes édesanyának helyi idő szerint délben átnyújtják az oklevelet, amely tanúsítja, hogy gyermeke azon a napon született, amikor a Föld népessége 7 milliárdra nőtt. Ezen a napon éppen Kalinyingrádban mutatják be az ENSZ Népesedési Alapjának jelentését a Föld lakosságszámának alakulásáról, valamint kerekasztal-beszélgetést tartanak az Orosz Föderáció demográfiai helyzetéről.

Csökkenhet a növekedés üteme

A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese az MTI-nek azt mondta: a népesség gyors növekedésének oka, hogy a fejlődő országokban magas a termékenység, sok fiatal és köztük sok nő él ezekben az államokban, ráadásul világszerte nő a születéskor várható átlagos élettartam. A növekedés üteme azonban a jövőben várhatóan csökken – tette hozzá Pongrácz Tiborné.

A szakértő szerint a világ népességének 42 százaléka az alacsony termékenységű országokban él, ez a magas arány az ebbe a csoportba tartozó, 1,3 milliárd lakosú Kínának köszönhető. Ide sorolhatók – Franciaországot és Írországot kivéve – az európai államok is. Egy másik nagy lélekszámú ország, India (1,2 milliárd lakos) a közepes termékenységű államok közé tartozik – mondta. Mint közölte, kifejezetten magas a termékenység Afrikában és egyes ázsiai országokban. Hozzáfűzte, jól illusztrálja az afrikai régió népességének rohamos növekedését, hogy Uganda lakossága 1962-ben még 7,5 millió volt, jelenleg 34,5 millió, és 2100-ra elérheti a 100 milliót. Ebben a csoportban a termékenység jelentős csökkenése várható – mutatott rá.

„A gyermekvállalás magánügy”

Pongrácz Tiborné felhívta a figyelmet arra, hogy Európa népessége 2020 után várhatóan csökken, ami társadalmi feszültséget generálhat, hiszen kevesebb fiatalnak kell megtermelnie az idősek ellátásának fedezetét. „Az európai országok túlnyomó többsége már szembesült ezzel a problémával”, míg korábban ezt többen nem vették komolyan, úgy gondolták, „a gyermekvállalás magánügy”, ezért nem alkalmaztak aktív, születésösztönző családpolitikát – mondta. Kifejtette, Franciaországban azért magasabb a termékenység a többi európai országhoz képest, mert stabil, kiszámítható a családpolitikája. Erre lenne szükség minden országban, ehhez azonban nem igazán kedvező a jelenlegi világgazdasági helyzet – emelte ki.

Mint mondta, Magyarországon a párok eredetileg több gyermeket terveznek, ők később mégsem születnek meg, pedig ha világra jönnének, „nem lenne igazán komoly demográfiai problémánk”. Azt kell elérni, hogy a párok megvalósíthassák a családalapítási terveiket – hangoztatta, hozzátéve: ehhez a család és a munka könnyebb összeegyeztethetőségét kellene segíteni.

2027-ben már nyolcmilliárdan leszünk

Simai Mihály akadémikus, a Magyar ENSZ Társaság elnöke egy múlt heti konferencián azt mondta, a UNFPA jelentése rámutat, mennyire felgyorsult a világ népességének növekedése az elmúlt évszázadban. Hangsúlyozta, míg 1927-ben még csak kétmilliárdan éltek a Földön, ez a szám 1960-ra elérte a hárommilliárdot, 1975-re a négymilliárdot, 1987-re az ötmilliárdot, 1999-re a hatmilliárdot, 2011-re pedig a hétmilliárdot. A világ népessége várhatóan 2027-re meghaladja a nyolcmilliárdot, 2046-ra a kilencmilliárdot, majd a számítások szerint 2050-ben 9,2 milliárd körül stabilizálódik, és ezt követően lassulhat a növekedés – tette hozzá az akadémikus.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.