Eltűnnek a tájsebek, megújulnak a barlangok

Megújulnak a barlangok a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága működési területén.

WA
2011. 11. 14. 12:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint azt Korbély Barnabás kiemelte: az állami természetvédelemnek eddig nem volt lehetősége ilyen nagyságrendű összeget a Káli-medence kőtengereinek tisztítására, barlangok természetvédelmi célú felújítására és tájrendezésre fordítania. Kiemelte, hogy a projekt keretében a fokozottan védett Tapolcai-tavasbarlangban összesen 69 millió forintos beruházással egyebek mellett kicserélik a világítási rendszert is. Az új, korszerű LED-es lámpák kevesebbet fogyasztanak, és nem kedveznek az úgynevezett lámpaflóra megjelenésének – fűzte hozzá.

A több mint három kilométer hosszú tapolcai barlangban – amelyből mindössze egy 300 méteres szakasz közelíthető meg a turisták számára – felszámolják az omlásveszélyes részeket, és az egyedülálló földtani örökséget megtisztítják a megnyitása óta eltelt száz évben beépített természetidegen anyagoktól. A munkálatokat a barlang vízének leeresztésével kezdték meg, jelenleg a régi hálózat eltávolítását végzik a turisták elől ezért bezárt tavasbarlangban.

A projektvezető megemlítette, hogy a Veszprém megyei város alatt eddig több mint kilenc kilométeres barlangrendszert tártak fel, és Tapolca „ementáli sajtra” épült – azaz a város földtani felépítésénél fogva számos, eddig nem feltárt barlanggal rendelkezik.

Szólt arról is, hogy megtisztítják a Káli-medence Európa-szerte híres kőtengereit, amelyet évszázadokkal ezelőtt malomkőfaragásra halmoztak fel. A kővágóörsi kőtenger, a salföldi kőtenger, a gyulakeszi Papsapka-kövek mellett eltávolítják a tájidegen fás szárú növényzetet a szentbékkállai kőhát eredeti állapotban megmaradt sziklasorozatáról is. A tervezett beavatkozás magában foglalja az egykori bányagödrök feltöltését és a tájsebek felszámolását.

Korbély Barnabás elmondta, hogy az igazgatóság működési területén található 701 barlang közül néhányat élet- és természetvédelmi okból lezárnak. Példaként a szakember a nagyvázsonyi Baglyas-víznyelőbarlangot, a bakonyszücsi Futómacskás-víznyelőbarlangot említette, valamint bakonyjákói, balatonedericsi, dudari és szentgáli geológiai képződményeket sorolta fel. Közlése szerint a 24 helyszínen zajló beruházások 2013-ban fejeződnek be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.