Kiállították A legyek ura kéziratát

Először láthatja a brit közönség A legyek ura című regény kéziratát. A híres munkát az oxfordi Bodleian Könyvtárban állították ki a Nobel-díjas író, William Golding születésének századik évfordulója alkalmából.

TK
2011. 11. 10. 14:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lakatlan szigeten ragadt brit iskolásokról szóló regény kéziratát tíz kiadó dobta vissza, mielőtt a Faber and Faber szerkesztője, Charles Monteith a kezébe vette. „Charles azt mondta, hogy a történet rögtön az elejétől megragadta a figyelmét„ – idézte fel a BBC portálján olvasható híradásban Judy Carver, Golding lánya, aki maga is író.

Mint mesélte: apja 1952-ben fejezte be a művet, és egy évvel később kezdett kiadót keresni annak. Judy Carver ötlete volt, hogy a kéziratot a családi archívumból származó más írásokkal együtt kiállítsák. „A kézirat érzelmi szempontból különlegesen értékes” – magyarázta. Büszkén említette meg, hogy a kézirat és a nyomtatásban megjelent változat között szinte semmilyen eltérés nincs. Apja a kiadás előtt még kiegészítette egy kicsit, de – mint mondta – szerinte a szerkesztő nem nyúlt bele.

A legyek ura kezdetben nem volt siker, de a hatvanas évek elejére bestseller vált belőle, és bekerült az iskolai kötelező olvasmányok közé. A regény nyomán 1963-ban elkészült filmfeldolgozás Peter Brook rendezésében ugyancsak kultdarabbá vált – emlékeztetett a Bbc.co.uk.

A november eleje óta látogatható kiállítás vendégei az író más regényeinek első kiadásait is megtekinthetik, akárcsak Nobel-díját és számos fényképet, amelyek élete különböző korszakaiban örökítették meg a szerzőt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.