A 27 esztendős Perry Heidi Klum szupermodelltől vehette át a díját, amelyet azzal érdemelt ki, hogy Teenage Dream című albumáról öt szám is a slágerlista első helyére jutott, ami női előadóval még nem fordult elő. Ez a bravúr korábban Michael Jackson nevéhez fűződött.
Az est igazi királynője azonban Taylor Swift lett, aki a zenei díjátadó három trófeáját is elnyerte, köztük az év előadóművésze címet, amely a 2009-es diadal után most másodszor került hozzá a rajongók online szavazatai alapján. „Ez tiszta őrület!” – kiáltott fel a countrysztár, aki olyan vetélytársak elől vitte el a pálmát, mint Adele, Lady Gaga, vagy éppenséggel Katy Perry. Swift albuma, a Speak Now az év kedvenc lemeze lett, és ő kapta a legjobb női country-előadói díjat is. Mint Swift megjegyezte: különösen azért tartja nagyra az elismerést, mivel maga írta a lemez dalait.
Adele, a ceremóniáról torokműtétje miatt hiányzó sztár négy díjra is esélyes volt az estén, ezekből hármat váltott díjra a 39. alkalommal megrendezett gálán. Az énekesnő a női pop/rock előadói, a felnőtt kortárs előadói, valamint a 21 című lemezéért a kedvenc pop/rock album kategória díját kapta meg.
A ceremónia további díjazottjai között lépett a színpadra a Maroon 5 együttes, amely a pop/rock duók, illetve együttesek mezőnyében győzedelmeskedett, valamint a Lady Antebellum, amely a countryduók és együttesek kategóriáját nyerte. A rap/hiphop legjobbjának járó díjat Nicki Minaj kapta, aki Pink Friday című korongjáért a kategória díját is besöpörte. Rihanna Loud című albumáért vehette át a kedvenc soul/R&B lemez díját. A latin zenei előadók közül pedig Jennifer Lopezt díjazták a rajongók. Az év felfedezettje a nashville-i pop/rock banda, a Hot Chelle Rae lett.
Az est műsorában mások mellett Justin Bieber, Kelly Clarkson, Jennifer Lopez, Marc Anthony, a rózsaszín hajú Katy Perry és Chris Brown is fellépett.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!