A rendőrök a Mondsee környékén figyeltek fel a gyorshajtóra, akinek autójában négyen ültek. A járművet a legközelebbi parkolónál sikerült feltartóztatniuk.
A fiú azzal indokolta a sietséget, hogy nagyon gyorsan Linzbe kellett volna érnie – számolt be az esetről az Oberösterreichischen Nachrichten című helyi lap. A rendőri intézkedés után a vétkes sofőr önként átült az anyósülésre és átadta a kormányt egyik utastársának.
A gyorshajtó fiatal 700 eurós (több mint 210 ezer forintos) bírságra és vezetői engedélyének bevonására is számíthat.