Egy hatalmas templom miatt késték le a repülőt

Bezárathatja a rendőrség azt a Sao Pauló-i hatalmas templomot, amely felszentelésekor közlekedési káoszt okozott a brazil városban.

WA
2012. 01. 07. 14:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Brazília legnagyobb metropoliszában a nemzetközi repülőtér közelében fekvő Cidade Mundial nevű templom felszentelése jelentősen akadályoztatta a forgalmat. A hatóságoknál bejelentett harmincezer hívő helyett ugyanis a rendezők szerint mintegy kétmillióan érkeztek a rendezvényre. Ezernyi utazó késte le a tömeg miatt repülőgépét.

A 150 ezer férőhellyel rendelkező templom megnyitásának napján három istentiszteletet tartottak. A rendőrség szerint a bejelentett kétezer autóbusz helyett több mint hatezer érkezett a helyszínre. A járműveknek részben a szomszédos autópálya területén kellett parkolniuk, ami gátolta a reptérre való kijutást.

A Valdemiro Santiago apostol által vezetett Igreja Mundial do Poder de Deus nevű pünkösdista közösség sajtóközleményben kért elnézést a környéken lakóktól és az utazóktól a káoszért. Az egyháznak minden kontinensen élnek tagjai és követői.

A városvezetőség ugyanakkor közölte, hogy a templomnak csak három hónapra szóló ideiglenes működési engedélye van. Az autópálya-rendőrség elmondása szerint megfontolják, bezárassák-e teljesen a templomot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.