55 milliót tapsoltak el a képviselők PR-tevékenységre

Az Európai Parlament 754 képviselője mintegy 55 millió eurót (több mint 15 milliárd forintot) költött PR-tevékenységre az utóbbi évben.

NT
2012. 02. 17. 18:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az unióval kapcsolatos „politikai és információs tevékenységekre” pontosan 54 850 000 euró állt 2011-ben az uniós törvényhozók rendelkezésére, amely összeget 157 119 euró híján el is költöttek.

Ez a napidíjon, az útiköltség-térítésen, valamint az irodai költségeken felül jár a képviselőknek, és elméletben fejenként 72 745 eurót (20,5 millió forintot) jelent évente, ami havi lebontásban 6062 euró (1,7 millió forint). Ugyanakkor a frakcióhoz tartozók ennél többet, míg a függetlenek kevesebbet (évente 45 ezer eurót, azaz 12,7 millió forintot) kapnak.

Az a 30 uniós törvényhozó, aki nem tartozik frakcióhoz, valóban átlagosan is kevesebbet költ, mint a többiek. Ők 2010-ben a PR-tevékenységre rendelkezésre álló összegnek csupán 57 százalékát költötték el.

A képviselőknek számlákkal kell igazolniuk kiadásaikat, 13 800 euró (3,9 millió forint) fölött pedig a vásárlás előtt három ajánlatot kell bekérniük. Az el nem költött pénz 50 százalékát át lehet vinni a következő évre, míg a maradékot más uniós tevékenységre fordítják, vagy visszafizetik a tagállamoknak.

Az EP törvényhozói 2012-ben várhatóan 57 millió eurót (16 milliárd forintot), 2013-ban pedig 58,7 millió (16,5 milliárd forintot) eurót fordíthatnak PR-ra.



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.