Bank László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) baranyai csoportjának irodavezetője az MTI-nek elmondta: az idő eddig meglehetősen enyhe volt, és részben ennek tudható be a Baranyában telelő madarak alacsony száma.
A természetvédelmi szakember elmondta: bár a madáretetőkre szorgalmasan járnak a cinkék és a zöldikék, a mezőgazdasági területeken, a táplálkozásra alkalmas bokrosokban, cserjésekben nem látni nagyobb fenyőpinty-, csíz- és meggyvágócsapatokat. A tengelicek, kenderikék, süvöltők száma is jóval kevesebb a szokásosnál, és a Dráva öbleiben csak itt-ott bukkantak telelő récékre. A sumonyi halastavakon éjszakázó vadludak száma töredéke a tavalyinak, alig találkoztak a madárbarátok rétihéjákkal, és az itt telelő vetési varjak száma sem éri el a korábbi évek mennyiségét.
Bank László szerint a helyzet még változhat az idő zordabbra fordulásával, de az már most is látszik, hogy az északi régiók madárállományának jelentős része az ősz folyamán nem vonult délebbre. A szakember szerint nemcsak az enyhe időjárás, hanem a jó táplálkozási feltételek is közrejátszottak ebben: a madarak a kiváló bogyótermésnek köszönhetően a telet a fészkelőhelyek környékén is át tudják vészelni.

Tűz volt egy hódmezővásárhelyi tanyán, egy ember meghalt