Igazából csak egy félreértés miatt került a Türkmenisztán-est a Kossuth Klub programfüzetébe a kedd esti naphoz, de ha már így alakult, Fogas Krisztina külpolitikai újságíró és Sárközi Miklós, a Károli egyetem iranistája megtartotta multimédiás előadását erről a nagyon fura országról. Nem titok, az Agra Utazási Iroda ebbe az Észak-Korea-miliőjű országba szervez tíznapos utazást áprilisban, és többek közt ehhez is igyekezett kedvet csinálni a két lelkes szakember.
Kezdjük ott, hogy Türkmenisztánba iszonyú nehéz eljutni, Fogas Krisztinának is csak egy tudományos konferencia keretében sikerült – éppen akkor, amikor Schmitt Pál köztársasági elnök hivatalos látogatáson járt az országban, de erről később. Aki oda látogat, nagyjából Aşgabatot és annak 30 kilométeres körzetét kukkanthatja meg, pedig az ország területe éppen ötször akkora, mint Magyarországé, igaz 90 százaléka sivatag. Azért így is van nézegetni való, folyamatosan ássák elő ugyanis Nisát, a Pártus Birodalom fővárosát (a történész leszögezte: semmilyen formában nincs közük a magyarokhoz), és a nem városiasodott részeken gyakran látni „a lovak Rolls–Royce-át”, amely az ország egyik fő jellegzetessége: a különleges teherbírású lófajta napjában akár 110 kilométert is megtesz.
Az persze csak relatíve teheti büszkévé Türkmenisztán hatmillió lakosát, hogy tényleg a térség legrendezettebb fővárosa az övék, hiszen olyan országokkal vannak versenyben a címért, mint Üzbegisztán, Kazahsztán, Tádzsikisztán és a Kaszpi-tó átellenes oldalán Azerbajdzsán. (Iránt most ne vegyük ide, amellyel északról határos.) Az ország határait egyébként 1924-ben, a Szovjetunió megalakulása után rögvest be is karcolták a térképbe, azóta nem is kell új térképet vásárolniuk a türkmén iskolásoknak.
1948-ban egy brutális földrengés elpusztította a főváros lakosságának 90 százalékát. Később az a Saparmyrat Nyýazow lett a párt első titkára, majd a függetlenné vált ország vezetője, aki a kommunista vezetés által minden fejbe belevert legenda szerint a földrengést ötesztendősen az aşgabati romok tetején egy héten át étlen-szomjan, hősiesen üldögélve élte túl. (A történést hatalmas szobor örökíti meg a főváros forgalmas terén.)
Lelkük rajta… Tény mindenesetre, hogy a legfőbb állami vezető személyi kultuszának bevezetéséért őt hibáztathatná, akinek szabad volna. A mindenkori elnök egyetlen beállítású képe végtelen sok példányban megtalálható a legkisebb zugokban is, ezt pedig a szem gyorsan megszokja, és talán már lenyűgözőnek is találhatja, ha véletlenül megunta a népviseletes lányok vagy a rengeteg, ámulatba ejtő szőnyeg látványát.
Turista számára nehezen megállapítható, hogy végül is mekkora a jólét, ugyanis az országnak nagyjából annyi bevétele származik a földgázból, amennyit nem szégyell, s ebből ömlik a pénz a fényűzésre – tökéletes köztisztaság és -biztonság van, fényárban úszik esténként egész Aşgabat, ám fényképen mindezt megörökíteni merészség, ugyanis egyből jön a rendőr, ha csak úgy akárki kattintgatni merészel. A beszámolók szerint ezért érdemes az elkészített képeket gyorsan elmenteni valahogyan, illetve minden személyes iratból másolatot készíteni, ha ugyanis elveszik – tegyük fel – „katonai objektumok tiltott fotózásáért”, a hazaút is veszélybe kerül.
Szerencsére az ország legfőbb jövedelemforrásából okos dolgokra is megy: a nyolcbudapestnyi méretű, hajléktalanoktól mentes fővárosban ingyenes – és kizárólag állami – az oktatás, továbbá az áram- és vízhasználat, és mindenkinek ingyenesen jár alanyi jogon benzin is száz literig, akinek csak autója van. A gyerekeket kérdezve Fogas Krisztina azt tapasztalta, hogy mindenki beszél angolul is, és arra a kérdésre, hogy „Mi leszel, ha nagy leszel?”, levegővétel nélkül vágják rá: „Diplomata!”
Szintén szépen összerakott Nemzeti Múzeumuk van (30 millió dollárból felújítva), ha nem tekintjük azt az eddigre már megszokott apróságot, hogy az öt esztendeje hatalmon lévő dikt… őőő, elnök életéről, munkásságáról, sikereiről monumentális kiállítás található a földszinten – az emeleten figyelemre méltó gyűjtemény van a Pártus Birodalom emlékeiből. És ha már fogorvos Gurbanguly Berdimuhamedow eredeti foglalkozása, az új kórházat is róla nevezték el, és az első műtétet is személyesen ő végezhette el benne. Arról nincs hír, hogy fogorvosi műtét volt-e, vagy sem. Hogy a kommunista szemléletből részben kezdenek kiszakadni, az a szovjet múlt átértékelésén már tetten érhető. 1881-től 1990-ig nem beszélhettek az ő Mohácsukról: Göktepében 20 ezer türkmént mészároltak le az oroszok a XIX. század végén.
Értékmentés valóban másként...
A türkmének már kicsi koruktól megtanulják a maguk „dáko-román elméletét”: hogy 5000 éve élnek azon a területen. A történészek viszont kimutatták, hogy Krisztus után odatelepült török népcsoportról van szó, s szoros rokonságban van az azerbajdzsániakkal és az oszmánokkal – érdekes módon a kazahokkal és az üzbégekkel nem. Első népszámlálásuk alkalmával, a XIX. század derekán alig kétszázezren voltak, most – mint már említettük – hatmillióan élnek, túlnyomórészt a fővárosban és környékén. Noha Türkmenisztán alapvetően muszlim ország, legfőbb templomába egy hithű muszlim biztosan nem megy be, mert a falakba nem a Korán szövege van bevésve, hanem az előző elnök, Nyýazow elgondolásait tartalmazó Ruhnama filozofálgatásai, erre tökéletesen rímel – vice versa – az arab betűs feliratokkal ékesített Lenin-szobor.
Zenében szintén „átmentéssel” próbálkoznak, mindenütt népies alapú gépzene szól, van, amiben viszont már a jövőbe fordulnak: az egyik épület tetején gigantikus felirat hirdeti, hogy „A XXI. század Türkmenisztán aranykora”. Konyhájukban török és orosz hatások érvényesülnek (kebab, cékla), a hús pedig főként birka.
És akkor az államfői látogatás: Schmitt Pál 2011 novemberében utazott néhány napos közép-ázsiai körútra, és Aşgabatba érve tökéletes vendégszeretettel találkozhatott, az utcákon, amerre csak a szem ellátott, hazafias politikai bölcselkedések voltak találhatók kifeszített nagy molinókon.
2006-os becsült adatok szerint Türkmenisztán lakossága 1,83 százalékos növekedést mutat, a születéskor várható élettartam viszont a férfiaknál mindössze 58, a nőknél 65 év.
