A hiúzivadékoknak alig negyedrésze olyan szerencsés, hogy elérje az ehhez szükséges hároméves kort. De mára legalább szabályozták a Kelet-Európa és Oroszország erdeiben élő eurázsiai hiúz vadászatát – azelőtt hosszú időn át ez a faj a kommunista vezetők egyik kedvenc vadászzsákmányának számított.
„Félórába telik, amíg elalszik” – mondja a 21 éves Jakub Kotowicz, a védett állatok gondozásával foglalkozó központ munkatársa. Az intézmény Lengyelország déli részében, Przemyslben működik. Az állat felhördül, amikor a nyilacska befúródik a combjába, de néhány másodperccel később kismacskára emlékeztető játékossággal lökdösi a következő, célját tévesztett lövedéket. „Ha medvével lenne dolgunk, az egész éjszakára lenne szükség ahhoz, hogy semlegesítsük” – tréfálkozik a 32 éves Radoslaw Fedaczynski, a központ vezetője.
Az eurázsiai hiúzt, amely pofaszakálláról és a hegyes füleit megnyújtó fekete szőrről ismerhető fel, Európa nagy részében már 150 éve kiirtották, de a földrész keleti és északi erdeiben ma is megtalálható. Oroszországot nem számítva Európában 7500-8000 példánya él, főleg Romániában, Skandináviában és a három balti országban. Szlovákiából csaknem teljesen kipusztult. Lengyelországban mintegy kétszázra becsülik a magányos életmódú macskaféle létszámát, főleg az ország északi, Fehéroroszországgal, Litvániával és a kalinyingrádi orosz enklávéval határos területein, valamint Benek szülőföldjén, a Kárpátokban.
Egy fán találták Beneket
A fiatal hiúz már akkor elvesztette anyját, amikor ő maga még nem tudott vadászni. Kijött az erdőből. Karácsony előtt a Przemysltől 27 kilométerre lévő Bircza lakói észrevették, és riasztották az állatvédőket. „A kis hiúz tyúkólakba próbált behatolni, de a kutyák üldözőbe vették, ő pedig felmenekült egy fára. Amikor odaértünk, már erejének végén járt, éhezett, a végsőkig kimerült, sürgős segítségre szorult” – meséli az 52 éves Fedaczynski, aki Radoslaw fiával együtt vezeti a védőállomáshoz tartozó állatorvosi központot.
A megfelelő ellátásban és erősítő tápszerekben részesített Benek három éven belül az ötödik hiúz, amelyet megmentettek. „Nem az a célunk, hogy hiúztelepet létesítsünk, vissza akarjuk engedni őket a szabad természetbe – magyarázza Radoslaw. „Páratlan túlélési ösztönük van.”
Miután sikeresen elaltatták, Beneket kiemelték a központ épületétől távolabb elhelyezett ketrecéből, ahol azért tartották, hogy ne szokjon hozzá az ember jelenlétéhez, majd egy másik helyiségben megtisztították a fülében elfertőződött sebet. „Súlya jóval kisebb a kelleténél, így nehéz pontosan megállapítaná korát, de hat és tizenkét hónap között lehet” – mondja Kotowicz.
Új veszélyek
Benek fokozatosan visszanyeri étvágyát, a hiúz általában apróvaddal táplálkozik. „Nehéz megmondani, mikor engedhetjük szabadon. Lengyelországban csak kétszáz hiúz található, így minden egyes példányuk fontos a helyi ökoszisztéma szempontjából. Ezért megvárjuk, amíg biztosak lehetünk abban, hogy képes lesz fenntartani magát a szabad természetben” – fűzi hozzá Kotowicz.
Ha Benek megérné a hároméves kort, vagyis az ivarérettséget, az rendkívüli eredménynek számítana. „Egyéves korig ötvenszázalékos a halálozási arány, a többiek közül is minden második elpusztul, így csak minden negyedik hiúz válik »nagykorúvá«” – magyarázza Urs Breitenmoser professzor, egy svájci állatvédő szervezet illetékese.
Míg a kommunista rendszer 1989-ben bekövetkezett bukásáig a vadászat fenyegette leginkább a ragadozót, manapság élőhelyének tönkretétele, az úthálózat kiépülése és kisebb mértékben az orvvadászok veszélyeztetik létét – fejti ki Krzysztof Schmidt lengyel kutató. A hatóságok ezért Észtországhoz fordultak: onnan kívánnak mintegy negyven hiúzt áttelepíteni Lengyelország északkeleti részébe, a mazúriai erdők hiúzpopulációjának helyreállítására.
origo.hu
Kövér László: „Gyurcsány legalább a családját szereti”
