A padlóhoz szegezte magát

Lépcsőjavítás közben sérült meg a brit férfi, a deszkával együtt vitték kórházba, ahol megműtötték.

BL
2012. 03. 21. 14:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 46 éves illető saját otthonában a „csináld magad” jelmondat jegyében javítgatta a beltéri lépcsőt, amikor megcsúszott, bal kezével megkapaszkodott, a jobb kezében lévő szögbelövő pedig elsült, és egy 12 centi hosszú szöget lőtt a mutató- és középső ujj találkozásától jó centiméterre a kezébe – és a padlóba. A férfi három órán át hevert a padlóhoz szegezve, míg végre hazatért a párja.

A nő segélyhívására tűzoltók érkeztek kiszabadítani a mestert, ám úgy döntöttek, hogy nem próbálkoznak a szög kihúzásával, inkább deszkástul vitték kórházba a sérültet. Ott egyórás műtét árán választották le a padlót és húzták ki a szöget. A férfinak szerencséje volt, mivel nem sértett sem ideget, sem fontosabb eret a szög, így rabsága alatt sem voltak komoly fájdalmai, sebe alig vérzett, ő pedig inkább csak arra panaszkodott, hogy egyre jobban fázik.

Barátnője egyébként ápoló, és a The Sun című brit lapnak némi bűntudattól vezérelve elismerte, hogy ő kardoskodott a „csináld magad” megoldás mellett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.