Barnabás evangéliuma: mi az igazság?

A török kormány már nem először jelentette be, legújabban két hete, hogy megtalálták Barnabás evangéliumát, de ugyanazt teszi megint: a bizonyítékkal nem áll elő.

– A török sajtó két hete óriási csinnadrattával közölte, hogy megtalálták Barnabás evangéliumát. Azóta igen kevés tényt sorakoztattak fel az ügyben. Tulajdonképpen mi történik?
– Törökország kormánya ezt 1986-ban jelentette be először. Akkor – állítása szerint – egy I. századi kéziratra bukkantak. Ezt máig sem látta senki. 2000-ben aztán volt egy rendőrségi razzia, mely során előkerült valami, amit azóta sem látott a tudományos közvélemény, sőt a február végi nagy bejelentés óta sem tették nyilvánossá. Már ez eleve furcsa. Ha hiteles a felfedezés, miért vártak 12 évet? Kaptunk egy semleges fotót egy bőrkötésű kódexről, aminek minden egyes lapja pergamen, arannyal van írva és képek díszítik. Ezzel kapcsolatban annyit közölt a török hatóság, hogy saját vizsgálataik szerint ezerötszáz éves. Hát, szeretnénk látni! Ezt mondja a Vatikán is. Az egész kicsit irreálisnak tűnik.

– Mitől az?
– Bőr kódex, aranybetűvel írva, 500 körül. Képekkel díszítve. Azért tűnik irreálisnak, mert gyakorlatilag későbbről, a 9–11. századból vannak ilyen codex aureusaink, aranykódexeink, és ezek iszonyatosan nagy értéket képviselnek. Tehát ha ez tényleg őseredeti 500 tájékáról, valószínűleg az egyetlen ilyen ősi könyv a maga nemében, nemcsak mint szöveg, de mint könyvművészeti alkotás is. Ez is gyanús. A tematika mindenesetre valamiért fontos az ankarai kormánynak, ha már kétszer is „megtalálták” – de még egyszer sem láthatta a tudományos élet...

– Mi lehet a nagy titkolózás oka?
– A Barnabás-evangélium az iszlám számára különös jelentőséggel bír.

– Nocsak!
– Az iszlám elgondolás szerint ugyanis a próféták, az Isten által küldött emberek között folyamatosság áll fent. Az egyik folytatja a másik művét, egyszersmind a korábbi előremutat a későbbire, míg végül elérkezik a próféták pecsétje, Mohamed. A pecsét természetesen azt is jelenti, hogy utána már nem jön több. A kereszténységgel kapcsolatban „nehézséget” okoz, hogy a linearitásból Jézus kilóg, hiszen nem mutat előre senkire. És ezért az iszlám a kezdetektől fogva élt a gyanúperrel, hogy az újszövetségi Szentírást meghamisította a kereszténység, kihagyta belőle mindazt, ami Mohamedre utal.

– Mohamedre? De mégis micsoda?
– Nézze, az iszlám abból indul ki, hogy Ádám őseredeti vallása, az Istentől embernek átadott vallás az iszlám. Az Úr később mindig küldött prófétákat, hogy helyrerakja az emberek által időközben „elrontott” vallást, és mindegyik próféta kicsit közelebb visz az igazihoz. Ábrahám kiiktatja a bálványimádást, Mózes megerősíti az egyistenhitet, és így tovább, de teljes folyamatosság van, bennfoglalva Mohamedet is. Hogy a zsidók és a keresztények azt mondják, ők nem látnak semmilyen jelet arra, hogy a Bibliában lenne utalás Mohamedre, arra a muszlimok azt válaszolják, hogy „azért, mert ti meghamisítottátok”. A Korán könyvei hivatkoznak az Ó- és az Újszövetségre és az azokban foglalt prófétákra.

– Hivatkozik az iszlám olyan iratokra is, amelyek a Barnabás-evangéliumhoz „hasonlóan”
maradtak ki a Szentírásból?

– A helyzet az, hogy sem a Biblia könyveiben, sem a Koránban nem úgy hivatkoznak a korábbi szent szövegekre, hogy odaírják mellé a lábjegyzetet; tartalmi vagy szó szerinti idézeteket találunk. A Korán elemzésekor fellelhetünk ismerős szöveghelyeket a Bibliából – a Tórát, a zsoltárokat és az indzsil, vagyis az evangélium fogalmát –, azzal a kitétellel, hogy Ábrahámnak, Mózesnek és Jézusnak is az iszlám volt a vallása. Ami tehát az ő hármójuk tanításában idegen a Korántól, azt a zsidók vagy a keresztények hamisították. Vagy úgy, hogy cenzúrázták a Mohamedre utaló részeket, vagy átírták a szöveget. Ebbe a szálba illeszkedik a Barnabás-evangélium, ugyanis ez magának az iszlámnak volt a kezdetektől fogva fontos.

– Mit tudunk történetileg a Barnabás-evangéliumról?
– 496-ban Gelasius pápa összeállított egy jegyzéket, a Decretum Gelasianumot a kánonilag elismert, tehát a hivatalos újszövetségi könyvekről, valamint az akkoriban ismert apokrifekről. Zárójelben megjegyezném, hogy az apokrif soha nem azt jelentette, hogy a sátántól való; az egyház mindig is ismerte és használta ezeket, nem egy imádságunk a liturgiában apokrifekből való – itt van például a temetéskor mondott „Adj, Uram, örök nyugodalmat neki...” kezdetű könyörgés, de a keresztény ikonográfia is sokat merít az apokrifekből. Az evangéliumok esetében a négy, hitelesnek elfogadott könyv 1. századi, és ezt a kereszténységtől független szövegkritika is megerősíti, tehát akkor íródtak, amikor még életben voltak a szemtanúk. Az apokrifek ennél kivétel nélkül jóval későbbiek.

– Barnabás evangéliuma 2. századi.
– Itt hadd mondjam el, hogy a Gelasius-féle listán szerepel, illetve Jeromos, a nagy Biblia-fordító és egy-két egyházatya még hivatkozik rá, de nem tudjuk, hogy pontosan mit tartalmazott a szövege, csak azt, hogy volt egy ilyen. Csak ennyit. Az idézetekkel kapcsolatban a nehézséget az jelenti, hogy Barnabásnak volt egy apokrif levele is, ennek a szövegét ismerjük, illetve még egy, Barnabás cselekedetei néven elterjedt alkotás. Amikor az egyházatyák Barnabás apokrifjeit idézik, nem mindig tudni, hogy pontosan mit idéznek.

– Mint evangélium nem okoz gondot az, hogy Barnabásé nem lehet szemtanúi munka?
– Apokrifek – Mária és Péter evangéliuma, és a többi – esetében a névválasztáson nem kell fennakadni, hisz jelentős részben 2–5. században készült írásokról van szó, azt a bibliai személyt választják „szerzőül”, aki valami módon kötődött ahhoz a csoporthoz, amelynek körében íródtak. Ezek ki vannak adva, nincsen bennük semmi „extra” vagy titok, aki tud olaszul, angolul, németül, gond nélkül végigolvashatja mindet. Ez is bizonyítja, hogy az egyház nem pusztította el, titkolta el őket, különben ma hogyan lennének meg? Szorgalmas szerzetesek másolgatták és őrizték az apokrifeket, igen sokszor kolostorokból kerültek elő a mai kiadások alapjául szolgáló iratok.

– A jegyzékben lévő Barnabás-evangélium akkor miért nincs kiadva?

Lapozzon tovább!
---- Oldal címe ----

– Mert forrásokból tudjuk, hogy volt, de nem állt rendelkezésre hiteles a szövege. A 16. században bukkan föl egy forrásnyom, aminek egy 18. századi olasz nyelvű fordítása van meg. Ez a Bécsben őrzött fordítás egy teljes „Barnabás-evangélium”, nem sokkal régebbről van még két spanyol töredék. De eleve nem bizonyítható, hogy az, ami ott van Bécsben, azonos lenne azzal, ami a Gelasius-listán megtalálható, és amit nem olvastunk még. És nincs is mi alapján leellenőrizni. Lehetséges, hogy a középkorban, az újkorban írtak egy „Barnabás-evangéliumot”, amit beillesztettek ebbe a lyukba. Itt érkezünk el a török fölfedezésig, ugyanis a törökök azt mondják, hogy a kódexük szövege arámi. Ez megint csak nem veri a földhöz a Biblia-kutatókat, mert máig imádkoznak Jézus nyelvén Szíria egyes területein, és rengeteg ilyen nyelvű forrásunk is van. Az arámi nyelvűséget az újságokban most sztárinformációként jelentették meg.

– Ha a törökök odaadnák a megtalált könyv szövegét, mi lenne?
– Eleve két verzió áll fönn. A szöveg vagy azonos lesz az ismert olasz és spanyol töredékekkel, vagy nem. Amennyiben nem lesz azonos, lehet, hogy ez egy harmadik Barnabás-evangélium, vagy az első, amiről nem tudunk semmit. Amennyiben viszont azonos lesz velük, a fő kérdés az lesz, hogyan tudjuk datálni.

– Mi mutat arra, hogy az olasz fordítás esetében egy középkori, kora újkori, tehát „utángyártott” szöveggel van dolgunk?
– Az egyik az, hogy Jézus tökéletesen úgy jelenik meg, mint a Koránban; magyarán szólva Jézus egy ember, aki nem hal meg a kereszten – ez a Korán negyedik szúrájában, a 156. verstől olvasható –, hanem egy érzéki csalódás folytán Júdást fogják el, őt feszítik fel és ő hal meg. Jézus megmenekül. Ennek van egy nagyon fontos folyománya: Jézus föl sem támad. Ez mutat rá az iszlám és a kereszténység közti fő vitakérdésre, a Szentháromságra, ami így kimarad, ahogyan a keresztre feszítés általi megváltás is – hiszen ez a „történet befejezése” is lenne, így nem lehetne utána megmagyarázni Mohamed szükségességét.

– Akkor mégis mi a csúcspontja a Barnabásénak mondott szövegnek?
– Nos, a szöveg tele van iszonyatos baklövésekkel, ilyeneket egy ókori apokrif nem követ el. Az áll benne, hogy Poncius Pilátus helytartó idején születik Jézus, ez nagy baki. Vagy: Jézus Jeruzsálembe hajón érkezik meg. Hát Jeruzsálem 900 méteren van, a hegyek között, nincs is semmilyen hajózható víz a környékén.

– Az nem lehet, hogy a fordító nagy igyekezetében kiszínezett egy „használható” szöveget?
– Természetesen. Azért mondom, hogy első körben, ha a törökök komolyan veszik a fölfedezésüket, szembesíthetjük az ismert olasz szöveget a kezükben lévő arámival. Egyelőre nem hajlandók erre.

– Mintha már kérdeztem volna: miért?
– Nem tudok erre addig választ adni, amíg nem lesz egyértelmű a helyzet. Állítólag elvégeztek egy C14-es radiokarbon kormeghatározó vizsgálatot, úgy jött ki az 1500 év, de tudjuk jól, hogy szövegtanúk esetében vannak ennél sokkal megbízhatóbb módszerek is. Írásos emlékeknél magából a szövegből szoktunk kiindulni, ami megmutatja a korát, a nyelvhasználatból, a stílusból és a többi; a C14-es vizsgálat ilyen szempontból nem perdöntő, hisz az anyagot érhették különféle külső behatások is. A betűk írásmódja, a fölhasznált anyag kikészítése árulkodó lesz.

– A törökök túl azon, hogy nem mutatják meg a könyvet, sorakoztatnak fel további érveket a könyv eredetisége mellett?
– Gyakorlatilag annyit mondhatok, hogy az iszlám a mai napig képviseli azt az álláspontot, hogy Barnabás evangéliumát a keresztények direkt hagyták ki az Újszövetségből, mert az a Korán állításait támasztaná alá, és hogy éppen ezért nekik központi fegyvertény, ami igazolja azt, hogy Jézus az igaz iszlám hitet hirdette, csak a négy kánoni evangélium meg lett utólag hamisítva. Nagyon fontos lenne, hogy vizsgálható legyen a szöveg – pláne hogy azt mondják a törökök, még képek is vannak benne, az lesz talán a leginkább árulkodó, 100-200 éves pontossággal be lehet akkor lőni a könyv keletkezését, pláne a betűtípussal és a történelem során változó arámi nyelv használatával együtt.

– Milyen sansz van arra, hogy látjuk valaha a könyvet?
– Tekintettel arra, hogy már az 1980-as években volt egy ilyen jellegű „turnéjuk”, esélyes, hogy félni fognak kilépni a nyilvánosság elé, mert ez nemcsak a Vatikánt érdekli, hanem minden ókori filológust, aki ért a bibliai nyelveken. Leszögezném, hogy teológiai szempontból nem fog újat hozni a vizsgálódás: bebizonyíthatja azt, hogy a 18. századi fordításunk tényleg az ókori Barnabás-könyv-e, vagy sem. Mert ha nem, akkor nyilván az olasz szöveget egy késő középkori muszlim próbálkozásnak kell tekintenünk, amely arra irányult, hogy a Korán Krisztus-képe behatoljon a kereszténységbe. Abba azért gondoljunk bele, milyen taktikus, hogy 1500 év jött ki a – jelzem, egyetlen – C14-es vizsgálat eredményeként: pont Mohamed előtt vagyunk. Pontosan ez az, amit mindenáron be akarnak bizonyítani: hogy a Barnabás-evangélium a Korán előtt keletkezett.

– Miért próbálkoznak, vagyis miért most próbálkoznak a törökök?
– Az elmúlt tíz évben több biblikus-régészeti „sztáreset” is volt, ezek közül a legbotrányosabb az volt, amikor felfedezték „Jézus testvérének” a sírkövét. Ez akkora visszhangot váltott ki, hogy a tudományos közvélemény végül kikényszerítette, hogy vigyék el Kanadába egy konferenciára a leletet. Mert az, hogy fotókat küldenek, nem elég. Tíz perc alatt megállapították róla a véséstípus és a nyelvhasználat alapján, hogy hamis. Az anyag becsapós volt, mert valóban egy I. századi, jeruzsálemi sírlapra vésték rá a szöveget. Amikor szövegtanúkról beszélünk, akkor a C14-es vizsgálat ugyanígy megbízhatatlanabb, mint a szövegkritikai megközelítés. Például mi történik, ha a pergamen valóban 1500 éves, csak a ráfestett szöveg nem? A szövegkritika márpedig a Biblia esetében igen-igen fejlett, kereszténységtől független akadémiai központok is sokat foglalkoznak vele. Talán nincs még egy olyan forrás, amit annyira szétszedett volna a tudomány, mint a Bibliát. Él ma 50-100 ember, aki fél óra alatt megmondaná a könyvről, hogy valódi-e – csak nem Törökországban.

– Mi történik, ha mégis egy minden szempontból hitelesnek tekinthető, de lényeges elemeket tekintve új szövegű könyvet kapunk – egy olyat, ami nem illeszkedik az eddigi teológiai tudásba?
– Akkor új dilemma előtt állunk: hogy a most feltárt szöveg akkor a „hiányzó”, a gelasiusi listán szereplő Barnabás-evangélium-e, vagy, hogy a meglévő 18. századi olasz fordítás az ókori alapon íródott, átjavított szöveg, esetleg hogy a most fölfedezett kódex egy ismeretlen kézirat.