Erbeszkorn Tamás, a Sípark médiareferense elmondta: ugyan még 40-90 centiméternyi hó van a pályákon, bezárnak, mert a tavaszi programok már népszerűbbek. Vasárnap és hétfőn már csak néhányan síeltek, ezért nem érdemes üzemeltetni a felvonókat és a pályákat. Ugyanakkor a Sípark történetének leghóbiztosabb szezonját zárták. A természet segítségének, vagyis a hideg időjárásnak köszönhetően lényegesen kevesebbet kellett hóágyúzniuk, mint például az elmúlt évben, amivel sok pénzt takarítottak meg.
A szezonban 45 ezer vendég fordult meg a Síparkban. Hétvégenként rendszerint telt házzal üzemeltek, és a hétköznapi forgalom is jelentősen nőtt a korábbi évekhez képest. Mindez jelentősen növelte a szálláshelyek forgalmát is – mondta Erbeszkorn Tamás. A kékestetői pályát üzemeltető Mátra Centrum képviselője, Kobzi Tamás azt mondta: összességében nem volt rossz a szezon a síelhető napok számát tekintve. A hétvégi forgalom, amikor a déli sípálya teljes hosszában használható volt, a várakozásoknak megfelelően alakult.
Közlése szerint a legfontosabb időszakban, decemberben, a két ünnep között a hóhiány miatt nem tudták ugyan fogadni a vendégeket, ám a januári és februári vendégszám az előző évhez képest javulást mutat. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a kedvező hóviszonyok nyomán teljes hosszában síelhetővé vált a déli sípálya. A válság hatásának mérséklése érdekében 2008 óta nem emeltek árat a Kékesen, emiatt a nagyságrendileg az előző évekhez hasonló vendégszám mellett nem javult az eredményesség – mondta Kobzi Tamás.

Hajmeresztő szökési terv Esztergomban