Fitneszre fognák a brit rendőröket

Évente fitneszvizsgára kötelezné egy szakértői jelentés a brit rendőröket, mert túlságosan eltunyulnak a szolgálati évek során.

LM
2012. 03. 15. 18:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ajánlás szerint fegyelmivel és fizetéscsökkentéssel sújtanák azokat a rendőröket, akik háromszor egymás után elbukják a fizikai alkalmassági vizsgát, amely abból állna, hogy 8,8 kilométeres sebességgel kell futni 3 perc és 35 másodperc alatt. – A közvéleményt meglepné, ha tudná, hogy a felvételkor végzett fizikai alkalmassági vizsgálat után soha többé nem vizsgálják felül a brit rendőrök testi kondícióját, kivéve a fegyveres egységeknél szolgálókét – írja Tom Winsor jogász a jelentésben, amelyben rendőrségi reformokra dolgozott ki ajánlásokat a kormány felkérésére.

A Londonban csütörtökön közzétett dokumentum szerint a brit rendőrök 52 százaléka túlsúlyos, ezen belül 22 százaléka kövér, 10 százaléka pedig „kórosan elhízott”.

A futáspróbát 2013 szeptemberétől vezetnék be, 2018-tól pedig tovább szigorítanák, egyebek közt a rendőrök falra mászási képességét is próbára téve.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.