Brandenburgban évtizedek óta nagy népszerűségnek örvendenek a kalapos lámpaemberkék, amelyekből a fővárosban, Berlinben is akad még szép számmal. Brandenburg azonban halad a korral, és immár egyre több településen Ampelfrau is szerepel a lámpákon. A női alak rövid szoknyájáról és copfjairól ismerhető fel. „Drezdában már láttam egy Ampelfraut, azt gondoltam, a mi városunkban is kiváló helye lenne, így munkába is állítottuk a nőnap alkalmából” – mondta Marion Noetzel, Fürstenwalde városvezetésének egyik tagja.
A kezdeményezés jó fogadtatásra lelt, így a hatóságok fontolgatják, hogy még több nővel színesítsék a közlekedési lámpákat. „Az autósok nem látják őket, de ahol sok a gyalogos, ott bizony nagy feltűnést keltenek” – mondta Noetzel.
Az ötvenéves, „keletnémet születésű” Ampelmann már-már kultikus státuszt élvez Berlinben, ahol a képével díszített legkülönfélébb termékeket – gumicukrot, bögrét, pólót, de még tésztát is – áruló üzletek működnek.
A berlini fal leomlásával az eltűnés fenyegette a kalapos lámpaemberkét, de végül a közvélemény nyomására sikerült megmenteni a kalap nélküli nyugati társának térhódításától. Az első Ampelfraut egyébiránt 2004-ben helyezték szolgálatba a keleti országrészben fekvő Zwickauban, majd Drezda következett.
Megérkezett a lámpanő
A Németországban híressé vált kalapos lámpaemberke helyett a nőnaphoz időzítve lámpanő kezdte meg a szolgálatot egy Berlintől nem messze fekvő brandenburgi városka gyalogosátkelőinek jelzőlámpáiban.
2012. 03. 08. 5:20
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!