Európa harmadik legnagyobb temploma, Magyarország legnagyobb épülete, benne található a világ legnagyobb, egy vászonra festett oltárképe, valamint mind ez idáig az egyetlen olyan magyar főpásztornak a tervezett sírkápolnája, akinek reális esélye volt a világegyház vezetésére. A környéken született Szent István is, akit itt koronáztak királlyá, s aki e helyütt alapította meg az első érsekséget. A ma Esztergomban álló, 5660 négyzetméteres Szent Adalbert- székesegyház 34 éven át épült a korábbi templomhegycsúcs lemart helyén – alapkövét ma 190 esztendeje tették le.
De mi történt Szent István és 1822 között? Az államalapító király impozáns lakhelyét átadta az érsekségnek, a déli lejtőn pedig új palotát épített, a domb közepére pedig templomot. Utóbbi előtt létesült egy monostor és az érsek magánkápolnája. 1180-ban tűzvész falta fel az egyházi központ egy részét, és a századforduló táján sikerül csak úgy-ahogy rendbe hozni érseki-királyi összefogással. 1256-ban aztán az egész negyed az érsek tulajdonába kerül. A Szent Adalbertnek és Szűz Máriának szentelt új székesegyház 1453-ban „állt üzembe”. Méretei: 54 méter hosszú, 18 méter széles. Külső díszítőeleme három torony, ezenkívül tucatnyi oltár gazdagította a különféle mellékkápolnák központi helyein. A XV. század végén állandó gyóntatási szolgálat létesült a székesegyházban. A mohácsi vész érzékenyen érintette az egyházat is; a prímás elesik, a vezetés pedig Pozsonyba menekül. 1543-ban az ostrom idején megroggyant a templom, a törökök pedig kirámolják, és dzsámiként „üzemeltetik”. A XVI. század végén indult visszavételi kísérlet során a székesegyházban tárolt lőpor felrobbant, de csodával határos módon az 1507-ben épült Bakócz-kápolna – amit a majdnem pápává választott érsek számára emeltek – szinte sértetlen maradt. 1761-ben került újra az érsekség kezébe a várnegyed, melynek közepén Mária Terézia emelt új templomot Szent István tiszteletére, barokk stílusban. Az egykori Szent Adalbert-székesegyház romjai az építkezés közben – annak rendje és módja szerint – fokozatosan eltűntek, ám ez kapóra jön a XIX. század elején Rudnay Sándor érsekéknek arra, hogy 1822-ben letegyék az alapkövét az új, monumentális székesegyháznak.
Rudnay érsek egy, a Várhegyet betakaró épületegyüttes részeként képzelte el az új egyházi központot, a „magyar Siont” – a szemet gyönyörködtető makett ma is megtekinthető a bazilikakincstár bejárati részénél.
Pénz viszont nem állt rendelkezésére, hogy a legfontosabbon kívüli részek is felépüljenek, maradt hát a főszékesegyház, a Sötétkapu, az Ószeminárium és az érseki palota, ami viszont megvalósult. Az építkezést – aminek várható eredménye felülmúlt minden birodalmi „rémálmot” – féltékeny szemmel és akadályozó tevékenységgel kísérte Bécs. A kilencedik évre még csak az óegyiptomi stílusú altemplom volt készen, illetve az oldalfalak egy része. 1838-ban még mindig nem voltak készen, amikor az építés vezetőjét, Packh Jánost rejtélyes módon megölték, így került Hild Józsefre a végső formába öntés. 1846-ban már a kereszt is felkerült a kupola tetejére, de ekkor még nem fejeződött be teljesen a legizgalmasabb fázis: Bakócz Tamás sírkápolnáját 1600 számozott darabra szétszedve applikálták be a bazilika belső terébe. A bazilika felszentelésére '56. augusztus 1-jén került sor, az eseményen Ferenc József is részt vett. Ő is hallhatta akkor a Liszt Ferenc által komponált és dirigált Esztergomi misét. 1869-ben fejeződött be a templom építése.
A II. világháború csaknem 100 találattal „ajándékozta meg” a templomot, aminek utolsó kisebb felújítása az ezredforduló után fejeződött be. Díszkivilágítást 2005-ben kapott, frissen felújított kilátójából tiszta időben a Tátráig is ellátni.
