A közönség, a netezők serege a világhálón nézheti meg két német művész berlini performance-át, a nyakkalodába zárt birkát és a nyaktilót, amely 3 méter magas, pengéje pedig 40 kilós.
A 24 és 31 éves művészek – Rouven Materne és Iman Rezai – Iránból érkeztek Németországba még gyerekként. Produkciójuk szerintük a jelenkori morál kritikája.
Huszonnégy napig lehet szavazni, és az eredmény eddig a birkának kedvez: 180 ezren kértek számára kegyelmet, míg lefejezésére 120 ezren voksoltak – adta hírül az Austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Kit vágjon le?
A világon nem ez az első olyan eset, ahol egy állat sorsát szavazással döntik el. Mint az MNO korábban beszámolt róla, demokratikus disznóvágást vezetett be biogazdaságában egy gazda Németországban: a világhálón megismerhetők disznai, és szavazással döntheti el az emberiség, hogy melyik sertés a „legennivalóbb”.