Hódít az iskolások között Sztálin

Kelendőek Oroszországban a Sztálin portréjával ékesített iskolai füzetek.

BL
2012. 04. 04. 17:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jogvédők szerint Sztálint – aki milliók haláláért felelős – a gyerekeknek hősként magasztalják a füzetek. Az ügyben megszólalt az orosz oktatásügyi miniszter is, aki szintén nemtetszésének adott hangot, ám közölte: jogilag nincs mód arra, hogy a boltokat eltiltsák az árusítástól. „A pornográfia és a náci jelképek tiltottak, de azon kívül semmi” – mondta Andrej Furszenko sajtóértekezleten.

Sztálin sapka nélkül látható a füzeteken, egyenruhában, mellén csaknem tucatnyi kitüntetéssel. A jegyzetfüzetek kiadója nem hajlandó visszavonni portékáját, mivel az a Nagy oroszok című sorozatának része. Sztálin társai többek közt Nagy Katalin cárnő, Szergej Rahmanyinov zeneszerző, a füzet utolsó lapjain pedig egy elfogulatlan életrajzból kiolvashatók Sztálin bűnei is – idézte a kiadót a The Daily Telegraph című brit lap.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.