Imádja a Napot a világ legidősebb férfija

Száztizenötödik születésnapját ünnepelte csütörtökön a legidősebb férfi a világon, a japán Kimura Dzsiroemon.

tt
2012. 04. 19. 17:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kiotangóban (kiotói prefektúra) élő matuzsálem szerint a hosszú élet titka a Nap. „Mindennap felnézek az égre” – válaszolta, amikor a hosszú élet titkát firtatták tőle.

Előrehaladott kora ellenére Kimurának jó az étvágya, bár segítségre szorul az evésben, és abban is, hogy felkeljen az ágyból. Naponta háromszor együtt étkezik családjával, ugyanazt eszi, mint ők. Napimádata ellenére a ideje zömét már ágyban tölti. Családja szerint jó a humora, még képes hangulatot teremteni, és szívesen mondogatja látogatóinak az angol thank you kifejezést.

Kimura, aki a legidősebb ember Japánban, 38 éven át dolgozott egy postahivatalban, nyugdíjazása után pedig a kertjét művelte 90 éves koráig.

Az aggastyán legidősebb fiának 83 éves feleségével és egy egyik unokájának 59 éves feleségével lakik együtt. Hét gyermeke született – közülük kettőt már túlélt –, 14 unokája, 25 dédunokája és 13 ükunokája van. Kimurát a Guinness Rekordok Könyve 2011. április 14-én nyilvánította a földkerekségen élő legidősebb férfivá, azután hogy 114 évesen elhunyt az addigi rekorder, az amerikai Walter Breuning.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.