Leállították Angel Merkel egykori autójának licitjét

Első próbálkozásra nem sikerült elárverezni Angela Merkel német kancellár első nyugati kocsiját.

TK
2012. 04. 17. 20:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bild című lap beszámolója szerint a 22 éves, érvényes forgalmi engedéllyel nem rendelkező kocsiért csillagászati összegeket, 130 ezer euró (38 millió forint) körüli vételárat ajánlottak, amit felkeltette az aukciós portál munkatársainak gyanúját. Érdeklődtek a licitálóknál, hogy komolyan gondolják-e az ajánlatukat. Kiderült, hogy szórakozásból hajtották fel a kocsi árát, fizetni pedig egyikük sem akar. Az eBay ezért kivette kínálatából a háromajtós fehér Golfot.

Az aukciót hamarosan újra elindítják, de szigorítanak a szabályokon; aki ajánlatot akar tenni, annak a személyi igazolványának másolatát is el kell juttatnia a céghez.

Az autó jelenlegi tulajdonosa 2011-ben vette meg a balesetben törött, 190 ezer kilométert futott autót. A férfi azt követően döntött úgy, hogy megvásárolja a Golfot, hogy belepillantott a jármű forgalmijába és meglátta Angela Merkel nevét. Bővebben>>>

A kancellár 1990-től öt éven át furikázott első nyugati gyártmányú kocsijával, majd férje, Joachim Sauer vette át az autót. A kereszténydemokrata politikus neve éveken át rosszul szerepelt a forgalmiban, amelyben Merkel leánykori nevén Kassnerként szerepel. A nyugaton született, de Kelet-Németországban felnőtt politikus egy s-sel írja nevét.

Az eBay-en már kelt el német nagyság régi autója, 2005-ben csaknem 190 ezer euróért talált gazdára az a VW Golf, amelyet egykor XVI. Benedek pápa használt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.