A 42 éves Samir Spranceana bankkártyacsalásokért kapott öt év börtönt. Ebből 8 hónapot előzetes letartóztatásban töltött Dolj megyében, ahol a fogva tartás körülményeivel annyira elégedetlen volt, hogy először az ágyakat cseréltette le kényelmesebbekre, azután hűtőszekrényeket és mikrohullámú sütőket vett, majd pedig – mivel a falak színe sem tetszett neki – kifestetett.
„A fogdának nem volt pénze, nekem van, így nincs a komfortosításban semmi rossz. Szerettem volna új vécét és zuhanyzót is, de erre itt már nem jutott időm” – idézte az Austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Az adományozásnak nem volt törvényes akadálya, mert vizsgálati fogság alatt él az ártatlanság vélelme. A férfi egyébként több mint 400 millió forintnyi összeget csalt össze magának.

Tragédiával végződött egy erdélyi iskolai kirándulás