Az 1869-ben Skóciában épített hajót ünnepélyes keretek között nyitotta meg II. Erzsébet királynő. A Temze partján magasodó múzeum csütörtöktől fogadja a látogatókat. Az orrárboccal együtt 85 méter hosszú, 963 tonnás vitorlás a kelet-londoni Greenwich egyik szárazdokkjának állandó lakója.
A hajót 2004-ben kezdték felújítani, ám 2007 májusában egy bekapcsolva felejtett, túlmelegedő porszívó kis híján megpecsételte a brit kereskedelmi hajózás büszkeségének sorsát. Az akkor már javában folyó restaurálásnak hála az eredeti felszerelés nagy részét, közte az árbocokat, a kormánykereket és a híres orrdíszt is eltávolították a fedélzetről, így ezek nem károsodtak.
A kárbecslést végző szakemberek végül megállapították, hogy a tűzvész a hajó eredeti anyagának mindössze két százalékát semmisítette meg. A helyreállítás teljes összege így is 50 millió fontra (17,7 milliárd forintnak megfelelő összegre) rúgott.
„A most megnyitott hajó korántsem utánzat – hangsúlyozta Richard Doughty, a Cutty Sark Trust igazgatója. – A látogatók ugyanazon a kovácsoltvas vázon, illetve hajópallókon sétálhatnak végig, amelyek egykor a Dél-kínai-tengert szelték.” Az egészen 1922-ig használt vitorlás kezdetben teát szállított Kínából Angliába.
A Cutty Sark, amely 1869-es vízre bocsátásakor a világ legfejlettebb technológiájú kereskedelmi hajója volt, évről évre sebességi rekordokat döntött, amit a hajótest különlegesen ívelt, keskeny formája és a rendkívül nagy vitorlafelület tett lehetővé. Később gyapjút szállított Ausztráliából Angliába, majd portugál hajóstársaságoknak adták el. A múlt század húszas éveiben került vissza angol tulajdonba, helyreállították, és egy ideig még kiképzőhajóként használták.
„Úgy vélem, a hajó jelentősége mindenekelőtt abban rejlik, hogy megtestesíti a vitorlások több évszázados fejlődésének történetét” – vélekedett Doughty. A híres árbocos fedélzetén berendezett kiállításon egyebek között a kereskedelmi hajókra szánt orrdíszek legnagyobb ismert gyűjteményét nézhetik meg az érdeklődők.