Dugórekordot döntöttek reggel, könnygázt vetettek be

Reggeli közlekedésidugó-rekordot döntöttek szerdán a Sao Pauló-iak – bár egyáltalán nem akartak.

NT
2012. 05. 24. 10:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Brazília legnagyobb városában 249 kilométernyi útszakaszon állt a forgalom, a település közlekedési főereinek bő negyedén. A korábbi reggeli – és szintén jól a délelőttbe nyúló – rekord 190 kilométer volt. A szerdai 249 kilométer azonban elmarad az eddigi abszolút dugócsúcstól, amelyet 2009 júniusának egyik estéjén „állítottak be” és 293 kilométeres.

Sao Paulo lakosainak száma 20 millió, naponta 900 új autóval duzzad a forgalomban részt vevő járművek hada a középosztály szélesedése miatt, amivel nem tud lépést tartani a kormány infrastruktúrafejlesztése. Más rendkívül népes kínai vagy indiai nagyvárosok is fulladoznak közlekedési gondjaiktól, ám Brazília az utóbbi években hazai össztermékéhez viszonyítva feleannyit se költött közlekedési rendszere bővítésére, mint Kína vagy India.

A szerdai káosznak amúgy megvolt az oka: sztrájkoltak a metró és a városi vasútrendszer dolgozói béremelést követelve. Meg nem mozdulásuk nem talált rokonszenvre a lakosság nagyobb részénél, egy vasútállomásnál több száz fős tömeg állta el az utat és engedte ki buszok abroncsaiból a levegőt, tiltakozásul a sztrájk ellen.

A rendőrségnek könnygázt kellett bevetnie a tömeg szétoszlatásához.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.