Sokan voltak kíváncsiak rá

Több mint tízezren látogattak el a négynapos hosszú hétvégén a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkba.

WA
2012. 05. 02. 11:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Török László, az állatkert igazgatója szerdán elmondta, hogy a siker az elmúlt évek látványos fejlesztéseinek – a több száz millió forintból létrehozott, télen-nyáron látogatható Csimpánzvilágnak, Zsiráf-háznak és Kölyök-dzsungelnek –, valamint a jó időnek volt köszönhető. Május elsején először várta saját programokkal az állatkert a látogatókat: a családi és ügyességi vetélkedőkön a belépőjeggyel rendelkezők ingyen vehettek részt.

Az igazgató tájékoztatása szerint kisebb léptékben ugyan, de tovább fejlődik az intézmény. A Fejes-völgyi részen megújították a nagy tavat, amelyet harminc évvel ezelőtt építettek: akkor a szűkös anyagi lehetőségek miatt a megszűnő kisvasút sínjeiből rakták ki a kerítést, most ez is korszerű, impozáns megjelenést kapott. Az elmúlt két évben számos fát döntött ki a vihar – a Feje-völgyi területen például 220-at –, amelyeket már tavaly elkezdtek pótolni 500 csemete ültetésével: ez a program az idén is folytatódik újabb 500 fa telepítésével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.