A szerencsésebbek még békászósassal is találkozhatnak

Tanösvényt alakít ki a Kisszékelyi Kulturális Egyesület a település körül, ahol a környék természeti értékei és a falu nevezetességei lesznek láthatók.

MD
2012. 06. 07. 9:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hét kilométeres tanösvény a Kisszékelyi-erdőben, illetve mellette, a Natura 2000 természetvédelmi területeken halad majd – mondta Keresztes László, a 350 fős zsáktelepülés polgármestere. Az útvonalon a környék növény- és állatvilágát bemutató információs táblákat és pihenőpadokat helyeznek el, amihez az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alaptól nyert el az egyesület 10,5 millió forint támogatást.

Az útvonalhoz kapcsolódó kilátó már elkészült a Dukai-hegyen, ahonnan a festői szépségű Tolna megyei falura nyílik kilátás.

Az erdőben haladva a kirándulók megfigyelhetik a tájegység jellegzetes növényeit – köztük a védett bíboros kosbort és a nagy ezerjófüvet –, a védelem alatt álló, de viszonylag sűrűn felbukkanó fekete gólyát, kis szerencsével pedig a sokkal ritkább békászósassal, a nagyvadak közül pedig dám- és a gímszarvassal is találkozhatnak.

A túraösvény érinti a falu helytörténeti gyűjteményét és iskolatörténeti múzeumát; a község arról is nevezetes, hogy Tolna megye első iskoláját itt alapították több mint három évszázada, 1701-ben. A népszerű üdülőfaluban – amelyet országos túraútvonal is érint – azt szeretnék elérni, hogy a turisták minél több időt tudjanak eltölteni a településen – mondta Keresztes László.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.