Brüsszel környékén állnak a legtöbbet dugóban az autósok – ez derül ki egy nemrég nyilvánosságra hozott amerikai tanulmányból. A L’Écho című belga újság internetes oldalának tájékoztatása szerint súlyosabb a helyzet, mint Londonban, Párizsban vagy New Yorkban.
Egy átlagos belga autós a tavalyi év során 55 órát töltött közlekedési dugóban ülve, a legsúlyosabb helyzet Brüsszel és Antwerpen környékén van – náluk csak a milánói autósok járnak rosszabbul az adatok szerint. A közlekedéssel foglalkozó INRIX szervezet állítása szerint Belgiumon belül is a legrosszabb Antwerpen péntek délután négy és öt óra között. A felmérést világszerte százmillió autóba szerelt GPS adatai alapján végezték.
Érdekesség, hogy a felmérés szerint a dugók leginkább azokban az országokban csökkentek, melyeket leginkább érint a világválság, ebben a „külön versenyben” Portugália vezet, ahol ötven százalékkal csökkent a dugók száma, őket követi Írország (-25 százalék) és Spanyolország (-15 százalék), míg Belgiumban mindössze háromszázalékos csökkenést okozott a válság.
(L’Écho)