A harminchektáros parkban lévő, erre a célra átalakított épület tizenöt évvel ezelőtt még akváriumházként működött, ez volt a Nyíregyházi Állatpark első nagy látványossága – mondta el Varga Attila részlegvezető. Az Ócenárium átadása után az épület üresen maradt, ám az állatpark munkatársai szerették volna hasznosítani a megüresedett helyiségeket. Szükség volt egy olyan épületre, amelyben a hüllők keltetését lehet bemutatni – tette hozzá a szakember.
A szépen felújított, szobrászok és festők által dekorált inkubátorházban látható terráriumokban azokat a hüllőfajokat mutatják be, amelyeket az állatpark tenyésztett. A látogatók figyelemmel kísérhetik a keltetési fázis különböző szakaszait, a keltetőgépek működését. A közönség elől elzárt egyik helyiségben a szakemberek a tenyésztési programokban szereplő fajok szaporítását végzik.
Többek között láthatók lesznek az itt született kajmánok, résteknősök és orrszarvú leguánok. A kétéltűeket paradicsombékák, axolotlok, tigrisszalamandrák képviselik – mondta Varga Attila. A fajok keltetése türelmet igénylő folyamat: először az anyaállatnak alakítanak ki megfelelő helyet a terráriumban, hogy a tojásait lerakhassa. A lerakás után az állatot eltávolítják, a tojásokat pedig megjelölik, hogy az a megfelelő szögben kerüljön bele az egyes fajok számára alkalmas keltetőbe; másképp az abban lévő embrió elpusztulna.
A tojásokat steril keltető közegbe – legtöbbször perlitbe – helyezik. A fajok életmódjából adódóan jelentősége van a keltető típusának is, hiszen egy eredetileg sivatagi területen élő hüllőfaj egészen más körülmények mellett rejti el a tojásait, mint egy trópusi esőerdei, amely állandóan nedves élőhelyen él – magyarázta Varga Attila. A kikeltetett fajok egy része a tenyésztési programok révén más állatkertekbe kerül, a fennmaradókat pedig csereállatként használják majd. Varga Attila tájékoztatása szerint jelenleg 25 hüllőfajjal találkozhat a közönség a Hüllöoviban, számuk azonban a csereegyezmények miatt folyamatosan változik majd.