David Hemler az amerikai légierőnél szolgált, s a németországi Augsburgban állomásozott, amikor 21 évesen, 1984 februárjában – egy kapcsolatának felbomlása miatt, és mert dühítette Ronald Reagan amerikai elnök politikája – megszökött, s többszöri autóstoppal Svédországba ment. Bár akkor nemzetközi körözést adtak ki ellene, legalább tízszer váltott járművet, és baj nélkül eljutott a skandináv országba – olvasható a lap vasárnapi internetes kiadásában.
Új személyazonosságot szerzett, amelyet a családjának se árult el, sőt a Dagens Nyheter című svéd lap előtt sem fedett fel, amikor az újságnak elmesélte élettörténetét. De e hónap elején – csaknem három évtized után – hazatelefonált. Hemler másfél évvel Svédországba érkezése után megkapta a tartózkodási engedélyt. Uppsalában él, svéd állampolgár, svéd feleségétől két kisgyereke született, s van egy huszonkét éves lánya is egy korábbi kapcsolatából.
A szökevény elmondta, szeretne hazatérni, hogy meglátogassa idős szüleit, s találkozzon 46 éves testvérével, de nem biztos abban, hogy erre módja lesz; ugyanis az elfogatási parancs, amelyet az amerikai hadsereg kiadott ellene, változatlanul érvényben van. Svédországban azonban nyugodtan élhet, mert Stockholm és Washington kötött ugyan létrejött kiadatási egyezmény, de az a katonai és politikai jellegű bűncselekmények elkövetőire nem vonatkozik.
Huszonnyolc év után került elő a dezertőr
Huszonnyolc év bujkálás után adott életjelt magáról az amerikai hadsereg egyik dezertőre, aki jelenleg Svédországban él – jelentette a The New York Times.
2012. 06. 19. 12:17
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!