Az 50 éves férfinak ki kellett mennie unokahúgáért a linzi repülőtérre és a nő kocsijával indult útnak, ám közben leparkolt egy gyógyszertárnál. Amikor végzett, véletlenül egy másik kocsiba szállt be, amely ugyanolyan színű és ugyanolyan típusú, mint az unokahúgé, ráadásul a slusszkulcs is tökéletesen nyitotta és indította. A férfinak így aztán nem tűnt fel, hogy egy ismeretlen autójával hajtott el, csak azután derült ki tévedése, hogy unokahúga meglátta, milyen kocsival fogadja.
Közben a gyógyszertár parkolójában megjelent az idegen autó tulajdonosa, aki viszont nem elégedett meg a cserekocsival, és telefonált a rendőrségre. Nem kellett sokat várnia sem a rendőrökre, sem a kocsijára, amely hamarosan megérkezett a reptérről. Bár az unokahúg vezette, a rendőrök a nagybácsi leheletén úgy érezték, hogy érdemes elővenniük a szondát. Az eredmény: a helyszínen bevonták a jogosítványát – adta hírül az Austriantimes.at című osztrák honlap.
Más autójával hajtott el, majd előkerült a szonda
Más kocsijával hajtott el véletlenül egy ittas vezető Ausztriában, de fél óra múlva visszatért vele, ám addigra rendőrök várták és előkerült a szonda is.
2012. 06. 20. 6:55
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!