A legalább egymillió dollár befektetéssel rendelkező magánszemélyek száma az ázsiai, csendes-óceáni térségben 2011-ben 1,6 százalékkal emelkedett és elérte a 3,37 milliót, összesített vagyonuk azonban 1,1 százalékkal, 10,7 ezer milliárd dollárra csökkent.
Az észak-amerikai milliomosok rendelkeznek a legnagyobb vagyon felett, összesen 11,4 ezer milliárd dollár van a birtokukban, igaz ez 2,3 százalékkal kevesebb volt 2011-ben az előző évinél. A milliomosok száma Észak-Amerikában 1,1 százalékkal, 3,35 millióra csökkent tavaly.
A 3,17 millió európai milliomos összesített vagyona 2011-ben 10,1 ezer milliárd dollárt tett ki. Az európai milliomosokat 2009-ben előzték meg számban az ázsiaiak. Összességében a világ 11 millió milliomosának vagyona 2011-ben 1,7 százalékkal, 42 ezer milliárd dollárra csökkent.
Szupergazdagok
A 30 millió dollárt meghaladó befektetésekkel rendelkező szupergazdagok száma 2011-ben 2,5 százalékkal, 100 ezerre csökkent, összesített vagyonuk pedig 5 százalékkal zsugorodott. A szupergazdagok hajlamosabbak kockázatosabb eszközökbe fektetni vagyonukat, például fedezeti alapokba, magánvállalatok részvényeibe, valamint kereskedelmi ingatlanokba.
Sokat buktak a milliomosok
A világ milliomosainak összesített vagyona tavaly csökkent, és szám szerint az ázsiai milliomosok kerültek többségbe – írja a Capgemini és a Royal Bank of Canada tanulmánya.
2012. 06. 20. 9:02
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!