A Diner en blanc, azaz a Vacsora fehérben résztvevői ezúttal a Notre Dame katedrális környékén és a főváros egyik legszebb terén, a Place des Vosges-on gyűltek össze. A pontos helyszínt tartalmazó meghívót mindenki csak röviddel az esemény előtt kapta meg az interneten keresztül. A szabályoknak megfelelően a fehérbe öltözött „vendégek” tömegközlekedéssel érkeztek a helyszínre csütörtök este, hozták a saját asztalukat és székeiket, fehér terítőt, pokrócot és többen gyertyákat is.
A rendőrség a be nem jelentett, így emiatt tulajdonképpen tiltott tömegrendezvényt a megfelelő jóindulattal követte figyelemmel. A vacsorázók ugyanis éjfélkor eltűntek, nem hagytak hátra maguk után szemetet, és nem is okoztak közlekedési dugót.
A különleges flashmob ötlete egy francia férfi és barátai fejéből pattant ki 1988-ban. Álmuk, hogy Párizs legszebb helyein a szabad ég alatt rendezzenek stílusos vacsorákat, világszerte nagy sikert aratott. Párizs, Lyon és Bordeaux után hófehérben elköltött vacsorákat rendeznek többek között New Yorkban, Szingapúrban, Sydney-ben sőt az afrikai Kigaliban is. Budapesten legutóbb ősszel rendeztek ilyen megmozdulást a budai Várban, a Savoyai teraszon.