A szocialista politikus államfővé választása óta az Hollande múltjára kíváncsi turisták elözönlötték a Franciaország közepén található 15 ezer lakosú kisvárost. Innen jött a turisztikai hivatal ötlete, hogy számba vegye Hollande törzshelyeit.
„Úgy gondoltuk, hogy kihasználjuk azt a médiafelhajtást, amelyet május 6-án (az elnökválasztás napján) megéltünk, hiszen Tulle általában nem a világ közepe. Összegyűjtöttük a helyi éttermeket látogatók anekdotáit, hogy pontosan tudjuk, Hollande melyik helyeket szereti, hol issza a reggeli kávéját, hol szeret ebédelni, mikor jár ki a piacra” – mondta a France Info francia hírrádióban Guy Valérie, a turisztikai hivatal elnöke.
A túra Coreze megye tanácsának hivatala elöl indul, amelynek Hollande 2008-tól négy éven át az elnöke volt és a katedrális előtti téren ér véget, ahol megválasztása estéjén első nagy beszédét tartotta az új francia elnök. Közben a polgármesteri hivatal parkját is megcsodálhatják a látogatók (Hollande 2001 és 2008 között irányította a várost), majd az államfő egyik törzshelyén, a Le central vagy a La taverne du sommelier nevű étteremben fogyaszthatják el a túra résztvevői Hollande egyik kedvenc ételét.
A készülő programtervben szerepel a történelmi városnegyed és azoknak az átalakításoknak is a megtekintése, amelyeket polgármesterként indított el Tulle-ben Francois Hollande. Az első körsétákra júliustól lehet majd jelentkezni.
Turistalátványosság az elnök előélete
Francois Hollande nyomában címmel ajánl egynapos városnéző programot a franciaországi Tulle település turisztikai hivatala.
2012. 06. 19. 18:10
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!